szerző:
hvg.hu

A magyar kormány kommunikációjával teljesen ellentétes szövegre tíz kormánypárti EP-képviselő is igent mondott.

A Fidesz brüsszeli képviselői megszavazták, hogy a civil szervezetekkel együtt kell dolgozni a menekültek érdekében. A kormánypártok tíz európai parlamenti képviselője is igent mondott egy ide kapcsolódó olyan állásfoglalásra, miközben itthon a kormány gyakorlatilag ellenségként kezeli és a bevándorlás segítőiként emlegeti ezeket a szervezeteket – értesült a Magyar Nemzet.

Alapjában véve a nőkről, a nemek közötti esélyegyenlőségről és „az éghajlati igazságosságról” szól a dokumentum. Több mint negyven ajánlási pontot fogalmaz meg az Európai Bizottság és a tagállamok számára, de a lap szerint van két különösen érdekes pontja.

Az egyikben felhívják az Európai Bizottságot, kooperáljon a civil társadalmi és emberi jogi szervezetekkel, hogy a menekültek és a lakóhelyüket elhagyó személyek emberi jogait tiszteletben tartsák, különös tekintettel a kiszolgáltatott nőkre és lányokra.

Egy másik pontban a tagállamokat is felszólítják, hogy a nők és lányok bármilyen jellegű zaklatásának elkerülése érdekében a helyi civil társadalmi szervezetekkel együttműködve támogassák, erősítsék a lakóhelyüket elhagyó vagy migránsokat befogadó központokat, ahol nem állnak fenn a nemi alapú erőszak megelőzéséhez szükséges minimális feltételek.

Mindez lényegében azt is jelenti, hogy a Fidesz brüsszeli képviselői szólítják fel a magyar kormányt a civilekkel való összefogásra. A hazai kommunikációval teljesen ellentétes szöveget megszavazta többek között Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga, Schöpflin György és Szájer József is. Képviselőik közül egyedül Hölvényi György ellenezte.

Az ügy különös pikantériája, hogy ezt az állásfoglalást múlt hét kedden szavazták meg, egyetlen nappal az előtt, hogy itthon a kormány bejelentette a Stop, Soros! nevű intézkedéscsomagot.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!