Bedő Iván
Bedő Iván
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A múlt század Nagy Éve Nyugaton a 68-asok nemzedékét állította – jórészt sikeres – pályára, és új reményeket váltott valóra, Keleten azonban régi remények újabb elfojtását hozta magával. Ötven év eltelt, mi meg visszanézünk.

Heller Ágnes írását az 1968-as reményekről itt olvashatja.

Prágai tavasz

Az emberarcú szocializmus volt a jelszó, ám végérvényesen bebizonyosodott, hogy a szép elképzelés reménytelen. A kísérletet eltiporták, ahogyan az előzőeket 1953-ban Berlinben, 1956-ban Poznanban, majd Budapesten. A gazdaságban Ota Sik reformközgazdász gondolatai alapján terveztek valami újat: a szocialista piacgazdaságot (a központi tervezés, az állami tulajdon visszaszorításával), ami merészebb lett volna, mint a Magyarországon január elsejével startolt új gazdasági mechanizmus (cikkünkben az évszámmal nem jelölt dátumok mind 1968-ra vonatkoznak). A politikában pedig akkor kezdődött az olvadás, amikor januárban a keményvonalas Antonín Novotny helyett Alexander Dubcek lett a Csehszlovák Kommunista Párt első titkára. Miután a cenzúrát már februárban megszüntették, a párt májusi programja a vélemények és a tájékozódás szabadságáról, a sztálinista múlt feldolgozásáról, a párt szerepének átalakításáról is szólt. Írók és más értelmiségiek júniusban a Kétezer szó című nevezetes kiáltvánnyal tették hozzá a magukét a reformszándékokhoz. Addigra azonban már kirajzolódott a szomorú vég. Drezda közelében már márciusban összeültek a Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország, Magyarország és az NDK politikusai – akkor még csehszlovák elvtársaikkal, a további alkalmakkor már nélkülük. Az öt ország hadserege (köztük az NDK-é csak politikai propagandával, de nem katonai részvétellel) végül az augusztus 21-ére virradó éjszaka szállta meg Csehszlovákiát, és komoly harcok nélkül véget vetett az „ellenséges erők” tevékenységének.

Szabadság, szerelem, Berlin

Ezer év áporodott levegőjét akarták kiszellőztetni az egyetemekről (így szólt egyik legismertebb jelszavuk), de végül az egész nyugatnémet társadalmat reformálták meg a 68-asok. A nem annyira korosztály, mint inkább felfogás szerint összeálló nagy generáció követeléseinek skálája széles volt: egy további nevezetes jelszó szerint aki kétszer ugyanazzal a nővel fekszik le, az már nyárspolgár. A szabad szerelmet hirdető, a hagyományos családmodellt felrúgó nőkből és férfiakból (esetleg gyermekeikből) álló lakóközösségek, a kommunák nem maradtak ugyan hosszú életűek, de '68-asoknak – a németeknek és a többieknek – tulajdonítható, hogy szerte Nyugat-Európában lendületet kapott a női egyenjogúság, a gyerekek liberálisabb, fenyítés nélküli nevelése, a homoszexualitás büntethetőségének eltörlése és a zöldmozgalom, a háborúellenesség. Ez egyúttal generációs ellencsapás volt a szülők, nagyszülők nemzedékének náci múltjára, a világháború utáni évtizedek konzervativizmusára és prüdériájára. A mozgalmat a front mindkét oldalán erőszak árnyékolta be. Felkorbácsolta a hangulatot, hogy 1967-ben egy nyugat-berlini tüntetésen rendőrgolyók halálos áldozata lett egy vétlen diák, Benno Ohnesorg, valamint hogy áprilisban egy merénylő életveszélyesen megsebesítette a mozgalom legnépszerűbb vezérét, Rudi Dutschkét (ő 1979-ben halt bele fejsérülése következményeibe). A '68-asok nem minden alap nélkül gondolták úgy, hogy a tettest a polgári sajtó egy része lázította föl; a fő bűnösnek tartott Axel Springer lapkiadót gyújtogatásba torkolló, két halottat követelő tüntetéssorozat, az újságkihordók akadályozása sújtotta. A '68-asoknak az erőszak zsákutcájába tartó kisebbsége is akkor hallatott magáról először, egyelőre még nem emberekre támadva: Andreas Baader és néhány társa áprilisban felgyújtott egy frankfurti nagyáruházat mint a kapitalizmus egyik jelképét. A Baader–Meinhof-csoportként is ismert, terrorakciókat végrehajtó Vörös Hadsereg Frakció (RAF) aztán évtizedeken át rányomta bélyegét Németországra. A '68-asok többsége viszont megkezdte a „hosszú menetelést az intézményekben”. E masírozás dicsőséges végpontjaként a generáció nagyjai hatalomra jutottak: a szociáldemokrata Gerhard Schröder és a zöld Joschka Fischer vezetésével 1998-ban kormányt alakítottak.

©

Nagytakarítás Varsóban

©

A tiltakozást egy szovjetellenesnek minősülő színielőadás (Adam Mickiewicz: Ősök) betiltása váltotta ki, a diákok kis csoportját január 30-án verte szét a rendőrség Varsóban. A politikai helyzet addigra már csak azért is feszült volt, mert az 1967-es, izraeli területfoglalásokkal végződő hatnapos háború nyomán az imperializmusellenes propaganda Varsóban félreérthetetlen antiszemita (hivatalos szóhasználattal: anticionista) felhangokat kapott; ennek jegyében már 1967-ben tisztogatások zajlottak a tisztikarban és az egyetemeken. (A kapitalizmusellenesség és az izraeli–arab konfliktus megítélése a nyugat-európai '68-asok körében sem volt mentes az antiszemitizmustól, illetve a palesztinbarátságtól.) A prágai tavasz is idegesítette a pártvezetőket, így amikor a januári eset miatt kicsapott diákok védelmében márciusban újabb mozgolódás kezdődött, már a tüntetés előtt letartóztattak több diákvezért. Március végére már oktatókat is elbocsátottak, társadalomtudományi karokat zártak be, májusban pedig elkezdték behívni katonának a renitens diákokat. A következő hónapokban a pártban és a biztonsági szerveknél folytatódott a tisztogatás. Becslések szerint 20 ezren maradtak állás nélkül, többségük 1971-ig kivándorolt.

Barikádok Párizsban

©

Még a focisták is akcióbizottságot szerveztek: májusra egész Franciaország forradalmi lázban égett. Amikor az egyetemi reformkövetelésekre a hatalom előbb a Nanterre-i Egyetem bezárásával, majd május 3-án a patinás párizsi Sorbonne egyik fakultásának kiürítésével reagált, hamarosan többhetes, az egész országot megbénító általános sztrájk robbant ki. A romló gazdasági helyzet miatt is békétlenkedő munkások már márciusban sztrájkokkal csatlakoztak a diákok és értelmiségiek tiltakozásához. Május közepén barikádok emelkedtek Párizs utcáin, a rendőrséggel zajló összecsapásoknak sok sebesültje volt. A diákok munkástanácsok alakítását propagálták a gyárakban. Említésre érdemes, hogy a forradalmi ikonok között Franciaországban és máshol nemcsak Ernesto Che Guevara latin-amerikai gerillavezér és Ho Si Minh vietnami kommunista pártvezér, függetlenségi harcos képét emelték a magasba, hanem – a Kínában éppen zajló kegyetlen ideológiai tisztogatás, a kulturális forradalom ellenére – Mao Ce-tung pártelnökét is. Egy milliós párizsi tömegtüntetés és az országos sztrájk, a gyárfoglalások nyomán Charles de Gaulle elnök megbizonyosodott a hadsereg támogatásáról, majd kilátásba helyezte, hogy rendkívüli állapotot vezet be. Végül június közepére ez vetett véget a tiltakozásoknak. De Gaulle országlása azonban már a vége felé közeledett: az elnök 1969-ben lemondott, és 1970-ben elhunyt. A párizsi május kiváló alkalom volt arra, hogy Francois Mitterrand megszervezze az addig jelentéktelen szocialista pártot, majd annak élén 1981-ben a mindeddig leghosszabb hivatali idejű államfővé váljék.

Jó reggelt, Vietnam!

A vietnami felszabadító harcosok január végi, azaz holdújévi (Tet-) offenzívájának átmeneti sikere döbbentette rá az amerikai közvéleményt, hogy az évek óta folyó háborút az amerikai hadsereg nem tudja megnyerni. A háború értelmetlensége (illetve nem utolsósorban a drog és a szex) ihlette a Broadwayn áprilisban bemutatott musicalt, a Hairt. A diákmegmozdulásokkal, tüntetésekkel, behívók nyilvános elégetésével kísért háborúellenes tiltakozás még inkább felerősödött, nem függetlenül a szintén erősödő polgárjogi mozgalomtól, hiszen aránytalanul sok fekete szolgált – és halt meg – Vietnamban. A militáns Fekete Párducok mozgalmától a békés küzdelmet prédikáló Martin Luther King baptista lelkipásztorig (az 1964-es Nobel-békedíj kitüntetettjéig) igen sokszínű volt a mozgalom. King április 4-én merénylet áldozata lett. Június 5-én szintén merénylő ölte meg a háborút ellenző, a polgárjogi mozgalmakat támogató Robert Kennedyt (az 1963-ban meggyilkolt elnök, John F. Kennedy öccsét), aki a demokraták elnökjelöltje lehetett volna az őszi választáson.

©

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!