szerző:
Tóth Richárd

A Fidesznek 2014-ben jól jöttek a nehezen beazonosítható, a köznyelvben kamupártoknak nevezhető formációk, az államkasszából elvittek jó pár száz milliót, az eredményekből meg néhány szavazatot a néha megtévesztő nevű tömörülések. 2018-ra szigorodtak a szabályok. Idén ha egy párt nem éri el az 1 százalékot, a kampánypénzt vissza kell fizetnie, ha pedig erre nincs erőforrása, a pártvezetők a saját pénzükkel felelnek. De még így is temérdek párt kapott esélyt, hogy rajthoz álljon. A hatóságok közben lecsaptak az első csalási kísérletre.

Választás 2018
Február 17-én hivatalosan is elkezdődött az április 8-ra kiírt parlamenti választás kampánya. Ebben a hét hétben a hvg.hu beszámol minden eseményről, amely a választók döntését befolyásolhatja, pörög a kamuméterünk, ott leszünk a nagy csaták helyszínén, és úgy általában: megmutatjuk, milyen Magyarországon szavazunk 2018 tavaszán.
Friss cikkek a témában

Az országgyűlési választásokon indulni szándékozó jelölőszervezeteknek nyilvántartásba kell vetetniük magukat. Folyamatosan juttatják el kérelmeiket az Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), a bizottságnak a bejelentéstől számított négy napon belül kell döntenie a nyilvántartásba vételről. Ehhez előbb a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi a bejelentett szervezet létezését és adatainak hitelességét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában.

Az április 8-ai parlamenti választáson országos listát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Egyéni jelöltként pedig az indulhat el, aki összegyűjt 500 aláírást.

A választásokkal összefüggő első nagy botrány

A NAV csütörtök reggeli közleménye szerint illegális úton megszerzett adatok felhasználásával kívántak pártok nevében több százmillió forintnyi támogatáshoz jutni annak a bűnszövetségnek a tagjai, akiket a NAV pénzügyi nyomozói és informatikusai lepleztek le. Három személyt őrizetbe vettek. Négy ismeretlen párt került az adóhatóság látóterébe, az ügyészség két férfi előzetes letartóztatását indítványozta.

A gyanú szerint egy biztosításközvetítő cég adatbázisából lopták ki a személyes adatokat, amelyeket az ajánlásokhoz használtak volna fel. Az ügyben felvetődött Zuschlag János neve is, akit szerdán őrizetbe vettek, ma már előzetes letartóztatásáról születhet döntés. Zuschlag neve 2014-ben felröppent az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt körül is, az ÚMP akkor rekordidő alatt szedte össze a 15 ezer aláírást, ami 149,2 millió forintot jelentett neki. A párt körül a rendőrség nyomozni kezdett, de 2017 tavaszára megszüntették a nyomozást.

Akik odaállnak a startvonalra

Az alábbiakban összeszedtük, hogy a megszigorított állami támogatási rendszerben is hány párt bízik abban, hogy labdába rúghat a parlamenti választásokon. Az országosan ismert pártok közül már nyilvántartásba vették a Fideszt, a KDNP-t, az MSZP-t, a Jobbikot, DK-t, az Együttet, az LMP-t, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, a Magyar Liberális Pártot, a Momentumot, a Magyar Munkáspártot, a MOMA-t – így ezekkel nem foglalkozunk, a kevésbé vagy egyáltalán nem ismert szervezetekről viszont érdemes szót ejteni, bár sok közülük alig ad életjeleket magáról és tevékenységéről.

  • Új Magyar Front Mozgalom Párt (ÚMF)

„Az Új Magyar Front Mozgalom nem csak nevében új. Célunk más gondolkodást bevezetni, hiszen az eddigi politikai elitből kiábrándultak az emberek. Nem valami ellen, hanem a Nemzetért cselekszünk. Nem csak a hibákat keressük, hanem újszerű megoldásokat is kínálunk. Az élet egyszerű, csak mi bonyolítjuk túl a dolgokat. Szükség van egy teljesen új, eddig politikailag ki nem próbált, életük során tisztességes és sikeres emberekből álló, új — gazdasági érdekektől mentes — politikai mozgalomra!” – írja a párt magáról Facebookon, ahol 193 lájkolójuk volt cikkünk írásakor.

Reagáltak a nyilvántartásba vételre is, szerintük 2018 a változás és az öröm éve lesz, programjukban pedig szerepel a faék kifejezés is, azt írják, a „bonyolult eljárások, törvények átláthatatlanok és számos kiskaput nyitnak meg azáltal, hogy mindenki a saját maga nézőpontjából tudja értelmezni, magyarázni a jog intézményét. Törekednünk kell a letisztultságra, hiszen az élet olyan egyszerű, mint a faék.”

  • Magyarok a Demokráciáért Párt (MAD)

A pártot a közösségi oldalon három ember lájkolja, a honlapjukon pedig azt írják bemutatkozásként, hogy a „párt fő célja, hogy az igazságot és a demokráciát visszahozza Magyarországra.”

  • Vállalkozók Szövetsége a Reformokért (VSZ)

2010 márciusában hír volt a párt háza tájáról, hogy Fásy Ádám a VSZ akkori miniszterelnök-jelöltje. „Negyven évet adnék annak, aki korrupcióba keveredik” - ismertette korrupcióellenes terveit a mulatós zene királya, de végül úgy döntött, mégsem fogadja el a VSZ felkérését. Azt nem tudni, idén is bevetnek-e egy nagyágyút jelöltként, de gőzerővel keresik a demokratákat, egy Facebook-megosztásban azt írják:

„Demokratákat keresünk. Választási delegálások miatt. 106 választási körzet van és ahol van jelöltünk tudunk delegálni a választási bizottságokba tagot. Jogász a legjobb, mert néha hirtelen kell jogi döntéseket hozni. Szeretnénk valódi demokratákat delegálni a területi és az országos választási bizottságokba. Köszi, ha megosztod vagy jelzed ismerősnek is. Fiatal kezdő titánok is jelentkezhetnek. Az új rendszerváltás után állás is vár mindenkire.”

És még a Facebookon is odamondtak Zuckerbergnek, hogy álljon le és ne avatkozzon be a választásokba.

  • Magyar Demokraták Szövetségének Pártja (MDSZ)

Egy 20 ezer lájkolóval és színes-szagos honlappal rendelkező közösség.

  • Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP)

Simicska Lajost akarják miniszterelnöknek. „Valódi képviselete az elfeledett Nemzetrésznek, a szegénységben, mélyszegénységben élő városi és falusi embereknek, a magyar vidéknek és az agráriumnak, a kitaszítottaknak, a kiszolgáltatottaknak, és a kisemmizetteknek csak abban az esetben lesz a 2018-as választásokat követően, ha a Jobbik, az LMP és a Független Kisgazdapárt összefog, és a közös miniszterelnök-jelöltünk Simicska Lajos lesz.” Ez eddig nem valósult meg. A kisgazdák kommunikációs vezetője az egykori MDF-es, Herényi Károly, aki korábban potencianövelőt is forgalmazott Lamperth Mónikával.

  • A Haza Pártja

A devizahitel-károsultak megsegítésére alakultak, izmos Wikipedia-szócikkük van.

  • Kell az Összefogás Párt (KÖSSZ)

Beszédes név. Facebook-oldaluk szerint, amit cikkünk írásakor 380 ember lájkol „a Kell Az Összefogás Párt fő célja a társadalmi igazságosság, az esélyegyenlőség és a morális válság helyreállítása Magyarországon.” Miniszterelnök-jelöltjük a volt vezető szcientológus Weith Katalin, írta korábban a Heti Válasz. A lapnak akkor azt mondta, az egyházügyi törvény után döntött úgy, hogy nem akar a politikába belefolyni, felállt a szcientológiai egyház éléről. Később Weith a 24.hu-nak azt mondta, nem volt vezetője az egyháznak, a politikáról pedig azt, hogy Magyarország ma egy legénylakás, ahonnan hiányzik az anyaoroszlán. Van egy mozgalom is a párt mellett, a Magunkért.

  • Értünk Értetek - A Hiteles Párt (Értünk Értetek)

A volt jobbikos Bertha Szilvia csoportosulása. A Népszavának tavaly ősszel azt mondta, akkor tizenhárom tagja volt a pártnak, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy bekerüljenek a Parlamentbe. A Jobbikból 2016-ban lépett ki Bertha, nem nézte jó szemmel a radikális vonal feladását, ami együtt járt személye perifériára szorításával.

  • Nemzeti Zöld Koalíció (Nemzeti Zöldek)

192 lájkoló, a Facebookon pedig olyan borítókép, amin az áll:

„Háttérhatalom mentes magyar haza.” Az Index tudósításában a tavaly szeptemberi, paksi időközi polgármester-választáson is feltűnt a párt, ezt írták róla:

"Az utcákon egyedül a Nemzeti Zöld Koalíció nevű formáció Komárom megyéből bejelentkezett jelöltjének kampánymegmozdulásának nyomaira bukkantunk csütörtökön. Medveczki Zoltán három támogatója osztogatott nemzeti színű zászlót a Gagarin utca közelében, és kihangosítva mondták el a legfontosabb követelést, amely szerint a városnak kórházra van szüksége. A választáson Medveczki 111 szavazattal a voksok 2,22 százalékát szerezte meg".

  • Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt (Eu.rom)

A Heves Megyei Civil Információs Centrum adatai szerint a párt feldebrői gyökerekkel rendelkezik, míg a 2014-es választások idején a Sonline azt írta, mivel három kerületben 375 ajánlóívükkel nem tudtak elszámolni, így több mint 19 milliót fizethetnek csak a somogyi hiányuk miatt.

  • Hátrányos Helyzetűek Pártja (HPP)

Az NVB által nyilvántartásba vett párt székhelye Budapesten van, képviselője az online elérhető bírósági adatok szerint Vancsakovszkiné Galyas Ágnes. Azt pedig az Arcanum adatbázisából tudjuk, hogy 1991-ben volt Magyarországon egy nagyon hasonló nevű párt, a Halmozottan Hátrányos Helyzetűek Pártja.

  • Demokrata Párt

„Nem rakjuk be ezt a pártot se jobboldalra, se baloldalra, én egy olyan pártot akarok építeni, ahol mindenkinek van helye.”

Facebook-oldaluk leirata szerint „jogunkban áll dönteni a minket érintő kérdésekről: milyen tudást akarunk, hogyan és hol élünk és mikor vállalunk gyereket...” Érdekesség a párttal kapcsolatban, hogy az MTI alig pár órával azután lehozta a közleményüket egy CEU-s népszavazási kezdeményezésről, hogy azt pár órával előtte a Momentum már bejelentette.

„A párt elnöke Kósa Sándor (ő látható a fenti videóban – a szerk.) a CEU botrányos ellehetetlenítése elleni azonnali lépésként népszavazási kezdeményezést adott be a lex-CEU áteröltetésének napján az alábbi kérdéssel: »Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2017/04/04-én hozott lex-CEU nemzeti felsőoktatásról szóló trv CCIV. módosítását a kormány visszavonja?” A párt a „Momentum által beharangozott népszavazás kezdeményezést értelmetlen hangulatkeltésnek és kontraproduktív pártpolitikai kezdeményezésnek.”

A 444 akkor azt írta Kósáról, hogy 1990-ben megalapította a Nemzeti Újjáépítés Pártját, 2002-ben már a Zöld Centrum Párt elnöke volt, 2014-ben pedig a Schmuck Andort-féle Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának alelnökévé választották.

  • Hajrá Magyarország! Párt (Hajrá Magyarország!)

Erősen indította a párt a közéleti szerepvállalását, mivel jelöltet indítottak a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson. Fehérné Horváth Katalinról a Délmagyar azt írta, hogy a nevét azok sem tudták először pontosan megmondani, akik aláírták az ajánlását, hallották őt Horváth Ilona, illetve Horváth Imola néven is emlegetni. A jelölőszervezetet január 16-án vette nyilvántartásba a helyi választási bizottság, de a Promenád azt írta, Fehérnére a HVB az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt 40 ezer forint bírságot szabott ki.

A párt a honlapján néhány képviselőt már be is mutatott, mind Hajrá Magyarország! feliratú sálat tartanak maguk előtt, jelszavuk pedig az, hogy „Nemzeti – Cselekvő – Demokrata”. A pártnak webshopja is van, árulnak sapkát, pólót és bögrét is.

A párt elnöke Racker Béla, aki a 2014-es választások előtt az Új Magyarország párthoz volt köthető és a párt hamarabb összegyűjtötte a képviselőjelölti ajánlásokat, mint a Fidesz. (Rackerről négy éve kiderült, rajta van azon a listán amely azoknak az embereknek a nevét tartalmazza, akik legalább tízmillió forinttal tartoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.) Az ÚMP-t sokan kamupártnak tartották és Zuschlag Jánoshoz kötötték négy éve, de Racker ezt tagadta, de a Magyar Narancs azt írta róluk, később elismerték a volt szoci segítségét.

Racker Béla korábban az MDF színeiben politizált: volt megyei közgyűlési és helyi önkormányzati képviselő is, és 2006-ban indult (sikertelenül) a parlamenti választáson is.

  • Jó Út Magyar Polgári Párt (Jó Út MPP)

Szolnoki központú párt és nem összekeverendő az erdélyi Magyar Polgári Párt.

  • NET Párt (NP)

Valamiért 35 ezres Facebook-közösségük van, a közösségi oldal adatai szerint 2012 márciusában hozták létre az oldalt, de mindössze egy bejegyzésük látható. Ez arról szól, a fiatalok nem bíznak a politikusokban. „Felejtsük el az eddigi pártstruktúrát. 2018-ban már nem a pártoknak és nem jelölteknek kellene versengeni! A lehetséges jövőképek közül kellene kiválasztani a legmegfelelőbbet! A NetPárt küldetése, hogy Magyarország lépéselőnyben legyen azokkal az országokkal szemben, akik nem veszik észre, milyen változások előtt állunk!” – írják oldalukon.

  • Európai Cigányok Demokratikus Pártja (ECDP)

Törvényesen bejegyzett párt, látható életjel nélkül.

  • Magyar Demokratikus Unió

Az MDU honlapjáról tudjuk, hogy január 27-án megtartottál országgyűlési állító rendezvényüket, ami nem tudjuk, mi lehetett így címről, de az biztos, hogy a „megbeszélésen a fővárosi és a megyei képviselő jelöltek vettek részt. A jelöltek átvették az ajánló ív igényléséhez szükséges dokumentumokat. Megbeszélték az aláírások gyűjtésével kapcsolatos stratégiát és a további teendőket.”

2014-ben is megpróbálkoztak az indulással, akkor 8500 aláírást adtak le, közel voltak az országos listaállításhoz, végül 17 jelölttel vágtak neki a választásnak, amiért 17 milliót kaptak. 2014 márciusában arról szóltak a hírek, hogy Urbán-Szabó László pártelnök 2013 őszén 30 millió forintot kért kölcsön a P. Ferenctől a közelgő választásokra s az általa létrehozott párt reménybeli sikereire alapozva. De Urbán-Szabó eltűnt, P. Ferenc pedig feljelentette őt, a rendőrség akkor megerősítette, hogy csalás miatt folytattak nyomozást a férfi ellen, akit előzetes letartóztatásba is helyeztek.

Az MDU honlapja szerint még mindig Urbán-Szabó a pártelnök.

Azonban ahogy 2014-ben, úgy 2018-ban is önállóan indul az MDU, „a politikából kiábrándult embereket célozza a párt, ami konzervatív értékeket képvisel, ezért a legszélesebb közmegegyezésen és társadalmi érdekek összefogásán alapuló, szakértői kormányzásban látja az ország továbbfejlesztésének útját.” Ráadásul mindenki megnyugodhat, az „MDU vezetősége és tagsága, egy immáron 10 éve kikristályosodott koncepcióval és személyi hátérrel vesz részt a 2018. évi országgyűlési választásokon.”

  • Szövetség a Szent Korona Országáért Konzervatív Párt (SZASZKO)

„Magyarok a Szent Korona alá!” – hirdeti honlapjuk. Azt is írják, vesszen Trianon. „Megtettük az első lépést az Igazságért vívott harcban úgy, hogy elindítottuk a Trianoni Diktátum megdöntése érdekében.”

  • A Mi Pártunk - IMA (IMA)

Egyrészt: Ihos József:

Másrészt a HírTV nemrég járt az IMA gyűlésén, ahol a pártvezető Száva Vince – akinek korábban már volt egy pártja – azt mondta, bár az új szervezet egy hónapja alakult, van egy egyesülete is 17 ezer taggal, bízik abban, hogy sikerül elérnie az 1 százalékot.

„Az a bizalom, ami látszik, az a bizalom, ami valóban minket érint, abban mi hiszünk; mert a nép látja, hogy mit is tettünk mi, és mit tesznek azok a semmittevő pártok (ugye itt roma és nem roma pártokról is beszélek), akik valóban már besározódtak erkölcsileg” – mondta.

  • Aquila Párt (AQP)

A párt rendszeresen ad ki közleményeket, ezeket egyfajta életjelként is fel lehet fogni. „A legfontosabb földi érték az ember” – hirdetik. Egy tavaly novemberi közleményükben olcsóbb vaj- és tojásárakat kívántak. Azt mondják, értelemmel és megfontoltan mennek neki a választásoknak, jelentsen ez bármit. Egy közleményükben pedig azt írták:

„Keressük egész Magyarországon azokat az embereket, akik (akár 2-3 főtől is) szívesen végighallgatnák nívós zenés, irodalmi műsorunkat, és meghallgatnák, mit tennénk, hogy jobb legyen az országban. Kérjük, jelezzék felénk, és időpont egyeztetés után szívesen elmegyünk Önökhöz.”

  • Élhetőbb, Boldog Magyarországért Párt (ÉBMP)

Mondjuk ki, valójában mindenki egy élhetőbb, boldogabb Magyarországon szeretne élni, de se Facebook-oldaluk, se honlapjuk. Törvényesen bejegyzett párt, látható életjel nélkül.

  • Magyarországi Cigánypárt (MCP)

2013-ban alakultak, de már 2014-ben azt írtuk róluk az akkori választások előtt, hogy „az MSZP roma tagozata felszólítják az Magyarországi Cigány Pártot, hogy léptesse vissza egyéni képviselő-jelöltjeit, és adjon magyarázatot azokra a gyanúkra, miszerint irodájukban ajánlásokat cseréltek ki, másoltak és sokszorosítottak. Horváth Aladár, az MCP listavezetője szerint a jelöltjeik tisztességes úton szerezték meg a jelöltállításhoz szükséges aláírásokat és megfontolják, hogy rágalmazás miatt pert indítsanak.” Azokban az időkben az a gyanú is megfogalmazódott, hogy az MCP irodájában több biznisz párttal együtt az állampolgárok ajánlásait kicserélték, másolták, és sokszorosították. Egy Marek Bertram nevű egyetemista azt állította: egyes pártok akvitistái egymás között másolgatták az általuk összegyűjtött választói ajánlásokat, ő maga a Magyarországi Cigány Pártnak segített az aláírások gyűjtésében Budapest 1. választókerületében, vagyis a Belváros-Lipótvárosban.

  • Minden Szegényért Párt (MISZEP)

Ezt szó szerint kell idemásolnunk:

„Pártunk megígéri a magyarországi szegényeknek, ha bejutunk a Parlamentbe és összefogva a demokratikus baloldallal, akkor a 18.000 milliárd forintot amit elloptak az utolsó fillérig visszavesszük a Magyar Állam tulajdonába! És ebből az összegből újra lehet szervezni az egészségügyet és az oktatást! Önök közül ki támogatja elképzeléseinket?”

  • Jóléti Magyarországot Párt (JMP)

Ezt a pártot is nyilvántartásba vette az NVB. Még azt tudni róla, hogy tavaly év végén jegyezték be, elnöke pedig Horváth Balázs.

  • Elégedetlenek Pártja (EP)

2014 után 2018-ban is nyilvántartásba vették őket, több ezres Facebook-közösségük van. 2014-ben ilyen daluk volt:

  • Haladó Magyarországért Párt (HAM)

Törvényesen bejegyzett párt, látható életjel nélkül.

  • Sportos és Egészséges Magyarországért Párt (SEM)

A pártról már a Magyar Narancs megírta 2014-ben, hogy az akkori pártelnök megfordult az MSZP háza táján is. A párt 2013-ban alakult, a 2014-es választásokat egy jó alkalomnak tartják a bemutatkozásra, elképzeléseik ismertetésére. Alig féléves múltjuk ellenére majdnem az ország teljes területén, 18 megyében és Budapesten is képviseltetik magukat, 52 jelöltet állítottak és 48 000 aláírást gyűjtöttek össze. A választásokon 12 ezer szavazatot kaptak, ami 0,25 százalékos eredmény. Elégedettek voltak az eredménnyel.

Azt próbálják képviselni, ami a nevükben is benne van, sport, egészség. A 24.hu azonban a minap megírta róluk, hogy egy névtelen olvasójuk azzal fordult a portálhoz, félmillió forintot ígér jelöltjeinek a SEM. Jelöltjükként mutatják be Márton András Jászai Mari-díjas színművészt, akiről a hvg.hu a Körömi Attiláról (most Momentum-jelölt, de volt már fideszes és jobbikos is) szóló portréjában megírta, Mártonnak szemet szúrt neki az ötágú vörös csillag a Széchenyi tér karácsonyfájáról, ezért azt végül lekapták a fáról.

  • Szegényekért Párt (SZP)

Törvényesen bejegyzett párt, látható életjel nélkül. De van egy zéró tweettel rendelkező fiókjuk.

  • Haladás Párt (HP)

Törvényesen bejegyzett párt, látható életjel nélkül.

  • Változást Akaró Szavazók Pártja (VÁLASZ)

A pártot 2017 májusában alapították a Wikipedia-szócikk szerint, elnökük az a Katona Andrea, aki a Népszava szerint korábban Magyar György ügyvéd helyettese volt a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület programjainak szervezésekor. A lap hozzáteszi, a VÁLASZ névválasztása nem a legszerencsésebb, hiszen ezen a néven már a 2014-es választáson is indult egy párt, amely azonban összesen 3 képviselőjelöltet tudott állítani olyan általános tervek mellé, mint hogy „emberi és bibliai alapú” kultúrát kell megteremteni. Az első Válasz 2015-ben meg is szűnt, viszont ezen a néven működik egy székesfehérvári egyesület is, érdemes lenne névváltozáson gondolkodnia az alakuló pártnak.

  • Összefogás Párt

A párt elnöke Szepessy Zsolt, Monok volt polgármestere, akit befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítéltek tavaly szeptemberben. Az ítélet szerint a korábbi önkormányzati vezető pénzért csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de egyetlen honosítási eljárást sem indított el.

2010-ben a választásokon 0,05, négy év múlva 0,14 százalékot szereztek. Érdekesség, hogy abban az évben összefogásnak a köznyelv a baloldali összeborulást hívta, amely végül kormányváltásra cserélte a kifejezést, de kormányváltás nem lett.

  • Nemzeti Radikális Köztársasági Párt (NRKP)

2016 júliusában közleményben tudatták, hogy a „Nemzeti Radikális Köztársasági Párt-NRKP Kraf Istvánné elnök vezetésével hívatalosan is megkezdte tevékenységét. A párt célja elsődlegesen: olyan rendszer létrehozása Magyarországon, amelyben az egyenjogúság megteremtése mellett a népé a hatalom.” Van is a Facebookon közel 400 lájkolójuk. „Kizárólag jólétben és békében élő állampolgárok kívánunk lenni”- hirdetik honlapjukon.

  • Fiatalok és Idősek Társadalmi Integrációja Párt (FITIP)

Nyilvántartásba vették a pártot, amelyet alig két hete jegyeztek be Debrecenben. Célja: "hogy a többgenerációs társadalmunk tagjának, életkorának, igényeinek és szükségleteinek biztosítása, és érvényre juttatása érdekében a demokratikus jogállamunk keretein belül politikai képviseletét ellássa."

  • Közlekedő Polgárok Pártja (KPP)

Szintén. Fő célja "Magyarország közlekedés kultúrájának fejlesztése és a különböző közlekedési járművek, eszközök használói közötti összhang és szolidaritás megteremtése."

  • Iránytű Párt (IRÁNYTŰ)

A párt honlapja szerint Schiller László elnök 2002 óta foglalkozik politikával. „Az Új Balolodal elnökeként és később a Szociáldemokrata Párt egyik vezetőjeként volt alkalmam tapasztalatot szerezni ezen a téren. A kezdetektől fogva azon dolgozom, hogy létrejöjjön egy politikai egység, hogy megteremtsük a lehetőségét egy politikai fordulatnak. Mert jobb, hatásosabb kormányzást akarunk. Mert a rendszerváltást követő kormányok teljesítményét meg akarjuk haladni a hatalom gyakorlás módszerében, a demokráciáról alkotott felfogásban, prioritásaiban, a rendszerváltásért legnagyobb áldozatot hozó rétegek felzárkóztatásában.”

  • Nemzetegyesítő Mozgalom (NEEM)

„A megalakult Nemzet Egyesitó Mozgalom (NEEM) kidolgozott reális, megvalósítható programot, de ennek kivitelezése lehetetlen szövetségesek nélkül.” Akkor erről ennyit.

  • Korrupció Nélküli Magyarországért Párt (KNMP)

Ha jól értelmezzük, ennek a pártnak a honlapján van egy logó, amin egy piros fejű, zöld testű ember kajakozik az „Életszínvonal” feliratú folyón, lefelé menet. Tényleg. „Egy 12 főből álló elszánt kis csapat vagyunk. Mi nem a pártot, hanem az országot szeretnénk felépíteni. Ehhez a párt csupán eszköz. Így tehát mi nem párttagokat, hanem szimpatizánsokat szeretnénk gyűjteni! Sokat, nagyon sokat!”

  • Origó Párt (OP)

Facebook-lapjuk szerint a sajátos nevelési igényű gyermekek témakörében bontottak zászlót.

  • Alternatív Magyar Néppárt (AMNP)

Már a 2014-es EP-választáson is rajthoz álltak, most is.

  • Mi Nők Párt (MINŐK)

„Célunk: Több Nőt a Döntéshozatalba.” Igényes Facebook-oldala van.

  • Végső Esély Párt (VEP)

„2016 őszén összeült a baráti társaságunk, és a beszélgetés közben jött szóba egy politikai párt megalapításának és létrehozásának gondolata. Ennek eredményeképpen közös megegyezéssel megalapítottuk a Végső Esély Pártot. Az alapítás 2017. március.18. – án valósult meg egy alakuló gyűlés által. Az alapítók létszámát tekintve 10 főből áll, melyből 6 Női nemű és 4 férfi nemű alapító van. A felügyelő bizottságot 4 Nő és 1 Férfi alkotja. Nagy hangsúlyt fektetünk a valódi problémákra, és azok megoldására.”

  • Dolgozók Magyarországi Pártja (DMP)

Nem összekeverendő a Magyar Dolgozók Pártjával, az MDP ugyanis az államszocializmus magyarországi pártja volt, 1948-ban alakulta, 1956-ban lett az MSZMP az utódpártja. A DMP arról híres, hogy tavaly év végén a 24.hu megírta róluk, újsághirdetésben kerestek képviselőjelölteket. De kevesen jelentkeztek a hirdetésre.

  • Mozdulj Magyarország Párt (MMP)

„A párt célja, hogy megválasztott képviselői útján részt vegyen az országgyűlés, az önkormányzatok valamint az Európai Parlament munkájában, és politikai ideológiáktól mentesen törekedjen érvényre juttatni az "Ép testben ép lélek" gondolat mögött rejlő, a társadalom minden tagja számára hasznosnak tartott elképzeléseit.” Jelöltjeikre kattintva egyelőre senkit sem találunk, programjukban szerepel a mindennapos mozgás, a sport és az egészséges élet. A Hírek fülre kattintva az is kiderül, hogy „napi 20-25 perc séta számtalan előnnyel jár.”

*

Most kedden az NVB további pártokat is nyilvántartásba vett, akikkel még nem foglalkoztunk: Zöldek Pártja (Zöldek), Magyarországi Cigányok Fóruma - Összefogás Magyarországért Párt (MCF-ÖMP), Tenni Akarók Magyarországi Pártja (TAMP), Magyarországért Demokratikus Párt, Haza Mindenkié Párt (Haza Mindenkié), Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Párt (Nemzet és Béke), Családok Pártja (CSP), Szociáldemokrata Párt (SZDP). Ezzel 63-ra emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma. A legutóbbi választáson, 2014-ben összesen 71 pártot vett nyilvántartásba a bizottság. De további pártok nyilvántartásba vétele várható.

.

A 2014-es kamupártok megúszták

Az ügyészség 2017 májusában megszüntette a nyomozást a 2014-es, köznyelvben kamupártoknak nevezett tömörülésekkel szemben. Hiába jelentett fel az Állami Számvevőszék a 2014-es országgyűlési választás után egy sor kamupártot, mert eltapsolták a 200-300 milliós költségvetési támogatásukat, az ügyészség az elmúlt hónapokban csendben leállította a már előrehaladott nyomozásokat, írtuk korábban.

Az ÁSZ vizsgálata megállapította, hogy a tizennégy, mandátumhoz nem jutott, de a pártlista után költségvetési támogatásban részesült párt közül kilenc sértette meg a számviteli törvény és az áfatörvény előírásait, ezért a számvevők eljárást kezdeményeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Ebbe a körbe tartozott az Együtt 2014 Párt, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, a Magyarországi Cigánypárt, a Seres Mária Szövetségesei, az Új Dimenzió Párt, az Új Magyarország Párt, a Zöldek Pártja, a Haza Nem Eladó Mozgalom és az Összefogás Párt.

Az Együtt 2014 Párt, az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt esetében a költségvetési csalás gyanúja is felvetődött, további pártok esetében pedig a közreműködési kötelezettség megsértése miatt küldtek értesítést az illetékes ügyészséghez. Volt olyan párt, amely egyáltalán nem is részletezte a költéseit az elszámolásában, csak "anyagi kiadások" címszó alatt könyvelték el a teljes összeget, egy másik szervezet 65 millió forintot írt be üzemanyagköltségre, egy harmadik 40 milliót egy félperces videóra. Az ügyészség korábban lapinformációk szerint azzal zárta le a NAV egyik, szinte teljesen felgöngyölített nyomozását, hogy a „cselekmény nem bűncselekmény”. A lezáró határozat ennek ellenére, úgy tudjuk, oldalakon át sorolja a támogatás elszámolásában tetten ért visszaéléseket. Panaszra azonban a feljelentést tevő Állami Számvevőszéknek sem volt lehetősége.