szerző:
hvg.hu

A Gyuláról indult kampány célja, hogy a szakemberek bebizonyítsák, a kórházakban is lehet jó minőségű ételeket fogyasztani.

Sárgadinnye, sonka, brokkoli, édesség - egy belga kórház szülészetén egyebek mellett ilyen koszt várja a betegeket. A tálalás is gusztusos, az ott kínált étel szinte összehasonlíthatatlan néhány magyar kórházban szervírozott ebéddel.

A keddi RTL Híradóban elhangzott, a panaszok hosszú idő után elértek a kórházak fenntartójához is, a Főzzük körbe Magyarországot kórházainkban című roadshownak köszönhetően. A szakemberek célja, hogy bizonyítsák, a kórházakban is lehet jó minőségű a betegek étkeztetése.

A kezdeményezés ötletgazdái az Állami Egészségügyi Ellátóközpont főigazgatója, dr. Németh László és Ambrus György mesterszakács.

A műsorban bemutattak két ugyanolyan ételt, amelyeket tányéron és kórházi tálcán szervíroztak, mindkettő ínycsiklandóan festett. Mint elhangzott, egy kis odafigyeléssel óriási különbség érhető el, amiért valószínűleg a betegek is nagyon hálásak lesznek.

A kampány Gyuláról indult és a következő két hónapban még 10-12 kórházban segítik a szakemberek azokat, akik nap mint nap enni adnak a betegeknek.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!