szerző:
nyüzsi

Képzeljük magunkat abba a helyzetbe, hogy egy újságíró megkérdezi tőlünk:

milyen éve volt tavaly a Heineken Hungáriának?

Ha valamennyire még emlékszünk az eseményekre, diplomatikusan azt felelnénk, hogy "feszült", "ijesztő", "zaklatott". Mert hogyan kéne azt nevezni, amikor az egyeduralkodó kormánypárt egy céget azzal vádol meg, hogy "megsértette a magyar nemzetet", és ezt "nem viheti el szárazon"? Tudjuk, hogy végül a kormány elsunnyogta nagy ügybuzgalmát, és nem lett betiltva a Heineken logója. De ez a harc akkor is a menedzsment csontjában kell legyen pár hónap távlatából is.

Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) gazdasági napilapja, a Világgazdaság csinált egy interjút a Heineken magyarországi vállalatának vezérigazgatójával, és feltette neki a fent idézett kérdést. José Matthijsse a szerdai lapszám szerint így válaszolt:

Bár az időjárás jó hatással volt a sörfogyasztásra, ezen a piacon az 1-2 százalékos növekedésért is nagyon meg kell dolgozni. Az előzetes adatok tükrében annyit mondhatok, hogy 2017 a prémiumsörök éve volt, de a középáras termékek szegmense is stabilizálódott. Jó ütemben jelentünk meg az újdonságainkkal, így a Soproni IPA hamar a nyár slágere lett, de az általunk forgalmazott belga apátsági ale sörnek, a szintén belga meggysörnek és az alkoholmentes Heinekennek is kedvező volt a fogadtatása.

Az egykolumnás interjúban nem kerül szóba a márka logója, a kommunista terror minden megidézett áldozata a holland cég károsítására. Azt sem hozza fel a vezérigazgató, hogy a kormányzati bosszúhadjárat nem a vörös csillag elleni elvi kifogással indult, az pusztán bosszúnak szolgált, amiért a Heineken Hungária román testvércége bírósági vitába keveredett Lázár János egyetlen igaz sörével. Akkor mi értelme volt az interjúnak? Így tudott Matthijsse lobbizni egy kicsit az alkoholfogyasztás áfájának csökkentése mellett.

A Világgazdaság ki is emelte a Heineken aggodalmát, hogy a döntéshozók könnyebben megtalálják. Ez aztán a win-win.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!