szerző:
hvg.hu

A Fidesz kampányát intézte egy szentendrei dolgozó, egy eltévedt levél miatt bukott le.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Jogsértést követett el a szentendrei önkormányzat egyik dolgozója, aki munkaidőben a Fidesz kampányát segítette – írja a 24.hu a helyi választási bizottság határozatára hivatkozva. A nőt a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület egyik képviselője, Fülöp Zsolt buktatta le, aki a Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta azt az e-mailt, amelyben a nő többektől tájékoztatást kért az aktivisták nevéről és születési idejéről. Az ügyben az Együtt fordult a választási bizottsághoz.

Fülöp azt is kifogásolta, hogy a polgármester "pártsemlegesen" a Fidesz támogatására buzdít a telefonos kampányban, de ezt nem vizsgálta a testület.

Helyreigazítás

Lapszemlénk megjelenése után Szentendre jegyzője helyreigazítási kérelemmel kereste meg szerkesztőségünket. Eszerint valótlanul állítottuk, hogy a testület megállapította, hogy a Fidesz kampányát segítette volna a dolgozó, illetve az sem bizonyított, hogy az említett e-mail eltévedt volna.

A jegyző szerint valóban félrevezető e-mailt küldött ki a dolgozó az önkormányzati képviselőknek, de az nem bizonyított, hogy a nő az országgyűlési kampányban vett volna részt, miként az sem, hogy a Fidesz kampányát intézte volna. Érvelése szerint pusztán a címzettek alapján nem lehet ilyen következtetést levonni. Mint írta, az e-mail alapján lehetett volna ez más kampány is, például marketing.

Az viszont tény, hogy a dolgozó olyan kifejezéseket használt, ami a választás hivatalos kampányidőszakában félreérthető módon kampánytevékenységre utalhat, ezzel pedig megsértette a választás tisztaságának megóvására vonatkozó alapelvet.

A jegyző szerint a választási bizottság megvizsgált egy kifogást a cikkben említett telefonos kampány ügyében is, de bizonyítottság hiányában elutasította el.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!