szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az utcákat megszórták röplapokkal, amelyen listára tették azokat, akik szerintük Márkit támogatják a vasárnapi polgármester választáson.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

„Ezeket csak a gyűlölet tartja össze” – írják a szórólapon a lista aljára. A Márki-Zay Péter független, de gyakorlatilag az összes ellenzéki párt által támogatott polgármester-jelölt közszereplői oldalán közzétettek szerint a szórólapon szerepel többek között Hódmezővásárhely korábbi alpolgármestere, a Hód-Mezőgazda Zrt. privatizáció előtti vezetője. Felírták annak a férfinak is a nevét a Márkit támogatók listájára, aki korábban hangosbemondóval kampányszöveget közvetített vállalkozóként, megrendelésre, majd emiatt kirúgták állásából, de szerepel a listán Havranek Ferenc is, aki legutóbb a Zöld Baloldal színeiben volt a helyi képviselő-testület tagja.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!