szerző:
hvg.hu

Kedden országszerte várható havazás, helyenként akár 20 centiméternyi friss hó is hullhat, az erős szél pedig hófúvást okoz majd.

Kedden a hideghez egy mediterrán ciklon "jóvoltából" az ország nagy részén havazás is társul. Ezért – elsősorban hangulatát tekintve – országos viszonylatban is "kemény téli nap elé nézünk" – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán. Megjegyezték, hogy mindezt tetézi majd a jeges és élénk, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten erős szél, tovább nehezítve az útnak indulók dolgát.

A havazás miatt hétfőre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok Baranya, Somogy és Zala megyére. Emellett a hófúvás veszélye miatt jelenleg is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Minden hókotrót bevetnek, de érdemes a legrosszabbra készülni az utakon

A következő napokban szinte minden megyében havazásra, a nagy erejű széllökések miatt pedig hófúvásokra számíthatnak a közlekedők.

Mint írták, dél felől egyre nagyobb területen várható havazás, kedd reggelig az ország déli, délnyugati harmadán, felén már 5 centiméter körüli, a déli határnál néhol akár 10 centimétert is meghaladó porhó hullhat.

Kedden tovább folytatódik a havazás, amelynek az intenzitása délutántól fokozatosan csökken, és estére az ország nagy részén már meg is szűnik a csapadék. Kedd éjfélig az északnyugati és északkeleti tájakon várható a legkisebb mennyiség (maximum 2-3 centiméter), míg dél felé haladva egyre vastagabb hóréteg valószínű: a középső országrészben 2-6, a déli megyékben további 6-10 centiméternyi hó várható. Emiatt a fővárosra és Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

©

Keddre az ország nagy részére – Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére – adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

©

Az előrejelzés szerint hétfőn a hőmérséklet csúcsértéke -8 és -1 Celsius-fok között várható. Késő estére -11 és -5 fok közé hűl le a levegő. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában -12 és -7 fok között alakul, néhol az Északi-középhegység térségében lehet ennél néhány fokkal hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és -2 fok között várható.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!