Balavány György
Balavány György

A NER felől nézve még a Gyurcsány-éra is letűnt aranykornak látszik, de aranykor itt sosem volt, főleg nem akkor. Vélemény.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Akkora a hörgés Tamás Gáspár Miklós gyurcsányos cikke miatt, hogy az ember csak kapkodja a fejét. (A kitűnő íráshoz ezúton is tisztelettel gratulálok.) TGM megőrült, mondja az egyik Gyurcsány-fan, borzasztó kártékony, csóválja fejét a másik. A személyeskedésen túli érvek természetesen a cikk központi állítását veszik célba, miszerint Gyurcsány – aki újságírók leváltását, politikusok és egyéb, közhivatalt betöltő személyek (pl. a legfőbb ügyész) bebörtönzését ígérte, ha hatalomhoz jut – elárulta magáról, hogy nem demokrata.

TGM ezt meg is indokolja, ilyenformán:

Gyurcsány Ferencnek, aki nem közvádló és nem bíró, semmi köze nincs hozzá, se kormányon, se ellenzékben, hogy ki kerül börtönbe, s ki nem. Nem fenyegetheti meg politikai ellenfeleit és családjukat (!). Megtorlással fenyegetőzni a diktatúrák híveinek a szokása, ez demokratikus politikai küzdelemben megengedhetetlen és elítélendő.

A cikk utóéletét látva attól tartok, közügyek iránt érdeklődő honfitársaink egy részének enyhe fingja nincs róla, mi a demokrácia. Alázattal hadd jegyezzem meg: a tényleg – tehát nemcsak névleg – demokratikus államrendben az egyik legfontosabb szabály a hatalommegosztás, vagyis a hatalmi ágak szétválasztásának sokat emlegetett elve. Ilyen ág a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom („sajtó, mint negyedik hatalmi ág” amúgy nem létezik), bármely típusú demokrácia akkor tényleges, ha ezek az ágak nem futnak össze egy személy (vagy csoport) kezébe.

A jelenlegi magyar demokráciát az teszi névlegessé, hogy de jure ezek a területek el vannak választva, ám de facto nincsenek. Egyetlen gyakorlati következmény a sok közül: nem lehet számon kérni a korrupt politikusokat, mert a hatóság, amely kezdeményezhetné a számonkérést, a korrupt politikusok kezében van.

Nyilvánvaló, hogy aki törvényhozói hatalomra ácsingózva börtönnel fenyegetőzik, annak a szétválasztás követelménye nincs a politikai elvei közt. Egyszerűbben szólva nem demokrata. A politikus, ha demokrata, fáradozik a hatalmi ágak szétválasztásán, függetleníti magától a hatóságot, nem pedig dirigálni akarja. A független igazságszolgáltatásnak aztán lehetne dolga a NER néhány kulcsfigurájával, persze, de itt nem erről van szó.

Amiben TGM-nek szerintem nincs igaza, az pl. az, hogy Gyurcsány „okos, tehetséges ember, ügyes taktikus, szórakoztató szónok”. Fölösleges ilyen gesztusokat tenni őfelé meg a szektája felé; nem feltétlen azért, mert a düh mámorában észre sem veszik – gyanítom, ez kevéssé érdekli TGM-et –, hanem inkább azért, mert Gyurcsány csöppet sem ügyes, nem okos és nem tehetséges ember, hanem egy rossz ripacs. (Szórakoztató persze lehet; ízlés dolga. Annyit elismerek, hogy van egy elég markáns karaktere.)

Nagyobb problémának érzem, hogy a TGM-írásból is az cseng ki, ami a DK-jelenség baloldali kritikusainál visszatérő elem: Gyurcsány valahogy ilyen lett, úgy menet közben, kábé mostanában, amire azután rá is kell csodálkozni ilyen cikkek formájában, meg olyan megállapításokkal, hogy pl.: „egyre jobban hasonlít” diktatórikus hajlamú kormányfőkre.

Gyurcsány Ferenc sosem hasonlított jobban diktatórikus hajlamú kormányfőkre, mint amikor kormányfő volt. Hatalomra kerülve ezt mondta:

le kell verni a jobboldalt, és én meg is teszem hezitálás nélkül,

hadat üzenve az ország egyik felének. Gyilkos tisztogatást vitt véghez, minden közpozícióba a saját embereit ültette. Aztán elhazudta a költségvetési adatokat, mert ugye nem szerette kibontani az igazság minden részletét. Módszeresen verte szét az egészségügyet, röhögve-viháncolva vitte csődközelbe és adósságcsapdákba a gazdaságot. A közmédiát a csicskájának tekintette, az ellenzéki sajtót bezúzatni igyekezett (például a közintézményekben egyszerűen betiltatta), minden igyekezetével korlátozta a szólás- és gyülekezésszabadságot. Szelektíven, persze: a nácizmus Gyurcsány alatt vált igazán szervezett politikai tényezővé, a szegények alatta zuhantak mélynyomorba, alatta virágzott ki és vált rendszerszintűvé a korrupció.

Ez az ember a titkosszolgálatot arra használta, hogy ellenzéki újságírókat és közszereplőket kövessen, figyeltessen, és próbáljon ellehetetleníteni. Eközben politikai innováció tekintetében ugyanolyan nulla – ismétlem, nulla – volt, amilyen azóta is maradt. (A Gyurcsány-kormány egy percig sem volt más, mint az ellenzék ellenzéke.) „Ügyes taktikusként” végül kisebbségi kormányzásba lavírozta a pártját.

Értem, hogy a NER felől nézve még a Gyurcsány-éra is letűnt aranykornak látszik, de aranykor itt sosem volt, főleg nem akkor. Nem véletlen tartja úgy a pesti mondás (vagy a népi bölcsesség, ahogy tetszik), hogy a kétharmad Gyurcsánynak köszönhető. Gyurcsánynak sikerült olyan mértékben megutáltatnia magát és szövetségeseit 2010-re, hogy a Fidesznek – emlékezzünk – program sem kellett az elsöprő (egyébként jogos és demokratikus) győzelemhez. Elég volt Gyurcsányra mutatni, és azt mondani: „leváltjuk”. Aki csak valamennyire tisztában van vele (legyen bal- vagy jobboldali felfogású), hogy mit művelt az országgal ez az ember, azt mondja: soha, de soha többé nem szabad a hatalom közelébe engedni.

TGM okkal kéri számon a demokratikus szabályokat egy ellenzéki politikustól. Ha Gyurcsány forradalmár vagy valami terepszínű gerilla volna, fenyegetőzhetne megtorlással, tisztogatással és számonkéréssel, abba a műfajba ez pont belefér – persze, akkor aztán végképp kiröhögné mindenki. De inkább felveszi pártépítésre a hatalom által kínált összeget, aláírást gyűjt és urnákhoz hívja a hatalom által kitűzött napon a polgárokat, vagyis de jure demokratikus választáson akar nyerni egy de facto antidemokratikus programmal. Csupán annyi az üzenete, hogy „elég volt Orbánból, leszek inkább én a diktátor, jó?”.

Hát nem, nem jó.

Gyurcsány Ferenc a legtöbbet azzal tette volna a hazáért, ha elbújik – már évekkel ezelőtt – valamelyik puccos vityillójába konyakozni, és meg sem mukkan a nyilvánosság előtt. Talán valamirevaló ellenzék is létezne már, hiszen lehetne témákról beszélni ahelyett, hogy ezt a hazug pojácát kelljen kerülgetni folyton.

Na, azt meg tényleg ne tudjuk meg, hogy ő mit művelt volna kétharmaddal.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!