szerző:
hvg.hu

Az MSZP-s Szabó Sándor a legesélyesebb jelölt a választókerületében, de megosztott ellenzék mellett a Fidesz embere nyerheti a választást Szegeden - legalábbis a Közös Ország Mozgalom kutatása szerint.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Az MSZP-s Szabó Sándor a legesélyesebb ellenzéki jelölt Szegeden, de a jobbikos jelölt annyira erős, hogy ellenzéki átszavazások nélkül a Fidesz jelöltje nevethet majd a végén – derült ki a Közös Ország Mozgalom kutatásából, amelyet az Index tett közzé.

Csongrád megye 1-es választókerületéről van szó, itt 2014-ben Botka László MSZP-s polgármester egyik közeli kollégája és korábbi kabinetfőnöke, Szabó Sándor 39-34-re megverte fideszes ellenfelét, a Jobbik 14,6, az LMP pedig 7,7 százalékot szerzett.

Az MSZP-Párbeszédnek most is Szabó Sándor a jelöltje, ellenfele a Fidesz–KDNP részéről az egykori kézilabdázó Bartók Csaba, a Jobbik Tóth Pétert indítja, az LMP Bodrog Zoltánt, míg a Momentum Mihálik Edvint.

A Medián által február 1-27. között, tehát még a hódmezővásárhelyi választás előtt készített kutatása szerint Szabó a legesélyesebb ellenzéki jelölt 30 százalékos támogatottsággal, de megosztott ellenzék mellett Bartók Csaba 35 százalékot szerezhetne és megnyerhetné a választást. A jobbikos jelöltnek ugyanis 21 százalékos a támogatottsága, az LMP-snek 8, a Momentum emberének pedig 6 százalék.

Ez azt jelenti, hogy az ellenzék összesen közel kétharmados többségben van Szegeden, de Szabónak a győzelemhez szüksége van momentumos, LMP-s vagy jobbikos átszavazókra.

A kutatás során rákérdeztek az esetleges visszalépésekre is, eszerint ha az LMP és a Momentum visszalépne, de a Jobbik nem, Bartók és Szabó ugyanannyit kapna, de ha Szabó maradna egyedüli ellenzékiként, akkor viszonylag sima győzelmet arathatna 53-47-re. A felmérés szerint ha a jobbikos jelölt javára lépnének vissza az ellenzéki jelöltek, ő kikapna a Fidesztől 51-49-re.

A Gulyás Márton vezette Közös Ország Mozgalom eddig a XVIII. kerületi, Budapest 15. egyéni választókerületben, a II-III. kerületi Budapest 4. számú és a Budakeszi központú Pest megyei 2-es körzetben, a XI. és XXII. kerületi Budapest 18-as választókerületben, valamint a pécsi, Baranya megyei 1-es választókerületben mérte fel az erőviszonyokat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!