szerző:
MTI / hvg.hu

Az NVB egyetlen plakát ügyében hozott döntést, de eltiltották az önkormányzatot a további jogsértéstől.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint a kispesti önkormányzat és a polgármester több jogszabályt is megsértett azzal, hogy – egy helyi rendeletre hivatkozva – leragasztotta az egyik jelölő párt plakátjait. A testület keddi, nem jogerős másodfokú határozatával megváltoztatta az első fokú választási bizottság ezzel ellentétes határozatát és bírságot is kiszabott.

Mint arról beszámoltunk, a XIX. kerületi önkormányzat leragasztatta a Fidesz "Stop Soros!" plakátjait, arra hivatkozva, hogy gyűlöletkeltésre alkalmasak. Az önkormányzat ezt azzal indokolta, hogy a helyi rendelet szerint tilos a közterületeken gyűlöletkeltő tartalmú plakátokat kihelyezni.

A leragasztással szembeni kifogást Budapest 8-as országgyűlési választókerületi bizottság elutasította, így került az ügy az NVB elé. A választási bizottságok a beadványban megjelölt egyetlen - telefonfülkére kihelyezett – plakáttal kapcsolatban hozták meg döntésüket.

A testület a kifogásnak helyt adott, és a határozatot megváltoztatva megállapította a jogsértést, az önkormányzatot és Gajda Péter MSZP-s polgármestert pedig eltiltotta a további jogsértéstől és előbbire 1 millió 35 ezer forint bírságot szabott ki.

Az NVB 8:6 arányban elfogadott határozatában egyebek mellett arra hivatkozott, hogy egy önkormányzati rendelet nem vonatkozhat a választási kampányra, és a plakát leragasztása sérti a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget. A határozatban emlékeztetnek arra is, hogy kampányidőszakban tilos a választási plakátok leragasztása, és nem szabályozható, korlátozható a kihelyezésük sem.

A testületben vita alakult ki arról, van-e impresszuma a leragasztott plakátnak, illetve, hogy az kormányzati plakátnak vagy a jelölőszervezet plakátjának számít. A határozat ellenzői szerint az önkormányzat feladatai közé tartozik a békés együttélés biztosítása, és álláspontjuk szerint gyűlöletkeltő a plakát, amely sérti Soros György személyiségi jogait is.

Az NVB határozata nem jogerős, a Kúriához lehet fordulni jogorvoslatért ellene.

Korábban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet egyébként arról írt, hogy szerintük is több probléma volt a kispesti rendelettel, de arra hívták fel a figyelmet, hogy van jogszerű módja is a plakátok eltávolításának, ezért olyan ügyfeleket keresnek, akik vállalják, hogy eljárást indítanak a valótlan állításokat tartalmazó politikai plakátok miatt.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!