szerző:
hvg.hu

A Jobbik közben feljelentette és vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett ellene, mert szerintük egy ekkora értékű ajándékot fel kellett volna tüntetnie a vagyonnyilatkozatában.

Egy lakossági fórumon kampányolt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, amikor megkérdezték, kivel szokott vadászni. Semjén azt mondta, vadászetikai okokból nem mond nevet, ahogyan a zsákmánnyal sem szokott dicsekedni.

"Az ember nem beszél arról magánéleti ügyekben, hogy kivel, hol vadászott. Ez a legalapvetőbb vadászetikai dolog. És nem dicsekszik a zsákmányával" - fogalmazott a szerdai RTL Híradó szerint Semjén Zsolt, aki tagadta, hogy üzleti kapcsolatban állna vadásztársaival.

A Magyar Nemzet adott hírt arról a birtokába került fényképekre és dokumentumokra hivatkozva, hogy Semjén Zsolt Svédországba jár vadászni. Eddig öt alkalommal járt ott, a lap szerint az utak alkalmanként 4-5 millió forintba kerülhettek.

A vagyonnyilatkozati szabályok alapján a képviselők kötelesek nyilvánosságra hozni, ha 62 ezer forintnál drágább ajándékot kapnak. Ez a képviselői tiszteletdíj 1/12 része - hangzott el a Híradóban.

A Magyar Nemzet szerint Semjén először 2012-ben vadászott Svédországban, a következő év januárjában leadott vagyonnyilatkozatában erre azonban semmi nem utalt. Az összes évben üresen hagyta az ajándékokról szóló részt, amikor a lap szerint Skandináviában járt. A Jobbik ezért feljelentést tett és vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a miniszterelnök-helyettes ellen.

A műsorban Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő azt mondta, ha a vadászat 25 millió forintos ajándékot jelentett, akkor ezt a 25 millió forintot Semjénnek fel kellett volna tüntetnie a vagyonnyilatkozatában. Szilágyi szerint ha valaki ilyen nagymértékű ajándékot kap, akkor azután adóznia is kellene.

Az RTL ma is kereste Semjén Zsoltot, de nem érték el. Mint a műsorban elhangzott, Semjén hétfőn az egyik nemzetközi vadászszervezetet fogadta a parlamentben, azóta pedig vidéken kampányol.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
hvg.hu Itthon

Semjén "kiciriblizné", hogy Bayer is mehessen vele vadászni Amerikába

Néhány nappal az után, hogy kiderült, többmilliós értékű vadászatokra járt éveken át Svédországba, Semjén Zsolt a Parlamentben fogadta a Safari Club International elnökét. A miniszterelnök-helyettes, aki egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is, a találkozóról készült videóban az "ellenzéki médiának" is üzent.