szerző:
hvg.hu

Az RTL Híradó szerint egy biciklis szólt a rendőröknek a két holttestről. Egyelőre vizsgálják, pontosan mi történt, részleteket nem közöltek.

Két holttestet találtak Szentendre iparterülete mellett csütörtök délután, nem messze a kerékpárúttól és a Dunától. Az RTL Híradó információi szerint egy biciklis találta meg a holttesteket, ő értesítette a rendőröket.

A nyomozók csütörtök délután óta dolgoztak azon a környéken, ahol megtalálták a holttesteket a lakossági bejelentés után.

A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. Rövid közleményükből mindössze annyi derül ki: nem zárható ki, hogy bűncselekmény történt, ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.

Pénteken kora délután fejezték be a helyszínelést. A nyomok alapján azt a kis épületet vizsgálhatták át, ami néhány méterre található a bicikliúttól. A nyílászárók már nincsenek meg, a falakat graffitisek firkálták össze, bent pedig mély akna található. Valószínűleg itt voltak a holttestek régóta.

©

A rendőrök szerint további vizsgálatok kellenek annak megállapításához, pontosan mi okozta a két ember halálát.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!