szerző:
hvg.hu

Hiába értetlenkednek az érintettek. A DK az adatvédelmi hatóság elnökének vizsgálatát kéri.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után, középút nem maradt senkinek. Magyarország tehát egyrészt olyan maradt, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Megkerestük a Fideszt, hogyan fordulhat elő, hogy olyanok is kapnak e-mailt Bakondi Györgytől, akik nem értik, hogyan szerepelhetnek az adatbázisukban, vagyis, maguktól nem adták meg elérhetőségüket.

Nem is beszélve arról, aki az ügyfélkapun intézett külföldi választási regisztrációt követően szembesült Bakondi levelével. A Fidesz azt írta,

"a jogszabályoknak megfelelően csak azokkal veszi fel a kapcsolatot, akik erre felhatalmazást adtak. Ez az Ön által említett esetben is így történt."

A Fidesz válasza után megkerestük olvasónkat, aki azt írta, nincs róla tudomása, hogy bármikor bármilyen elérhetőségét megadta volna a Fidesz, vagy bármilyen Fideszhez közel álló szervezet számára.

Közben a Demokratikus Koalíció (DK) bejelentette, arra kéri Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét, hogy vizsgálja ki, hogyan juthatott hozzá választók e-mail-címeihez a Fidesz. A DK alelnöke, Varju László azt mondta, "özönlenek" hozzájuk a panaszok az olyan emberektől, akik nem adták meg erre a célra az adataikat. Az e-mailt például már a DK egyik Brüsszelben dolgozó munkatársa is megkapta.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!