szerző:
hvg.hu

Napközben 6-12 fok várható.

Hétfőn az ország túlnyomó részén felhős, borongós idő várható, főként délen és a középső tájakon helyenként gyenge eső, egy-egy zápor kialakulhat. Hosszabb-rövidebb napos időszakokra főként nyugaton és északkeleten számíthatunk.

Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Délután 6-12 fok valószínű.

Kedden a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett alapvetően még felhős időre készülhetünk. Többfelé alakulhat ki eső, záporeső. A legtöbb napsütés a Dunántúlon ígérkezik, több csapadék pedig keleten valószínű. Megélénkül a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Hétfőn sem lesz front térségünkben, viszont az enyhülés hatására migrén, fejfájás előfordulhat, fáradékonyabbak, levertebbek lehetünk. A hideg reggel miatt a kopásos és reumatikus panaszok felerősödhetnek, még érdemes rétegesen öltözködni. Emellett pedig ne feledkezzünk meg immunrendszerünk védelméről sem!

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!