szerző:
hvg.hu

A férfi reméli, húsvét után keresni fogják a városházáról.

Ahogy korábban mi is megírtuk, kirúgták azt a 63 éves portást, aki épp szolgálatban volt a pécsi városházán, amikor Kósa Lajos sofőrje annak kapujánál meghúzta a miniszter szolgálati autóját. Molnár József a Blikknek azt mondta, kiküldték, hogy biztosítsa az utat az épület előtt, hogy a kocsi majd elférjen, Kósáék azonban a megbeszéltnél több mint egy órával később érkeztek, őt pedig szólította a szükség, így egy rövid időre elhagyta a posztját. Mire visszaért, egy furgon már beállt a kapuval szembe, így a politikus autója már nem tudott rendesen befordulni. A férfit másnap kérdőre vonta a felettese a történtek miatt, két nap szabadság után pedig elbocsátották.

Kósa még aznap nyílt levélben kérte Páva Zsolt polgármestert, hogy "gyakoroljon méltányosságot", és vegye vissza állásába a férfit, mivel nem őt tartja felelősnek a történtekért.

A lap újra beszélt Molnár Józseffel, aki elmondta, egyelőre nem keresték a városházáról. "Remélem, az ünnepek után már kapok valamiféle értesítést. Nagyon örülnék neki, ha ismét munkába állhatnék" – mondta az egykori biztonsági őr.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!