szerző:
hvg.hu

A voksok száz százalékos feldolgozottsága az eredeti eredményeket erősítette meg Békés és Heves megyében is. A Jobbik nem tudott előzni.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után, középút nem maradt senkinek. Magyarország tehát egyrészt olyan maradt, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A múlt vasárnap még úgy tűnt, hogy az összes szavazat megszámlálásáig bizakodhat abban Vona Gábor, hogy mégis ő nyeri a gyöngyösi választókerület többségének bizalmát: igaz, hogy az előzetes eredmények a fideszes Horváth László győzelmét mutatták, ám mindössze 2966 voksnyi különbség volt, miközben 3089 szavazatra, pontosabban azok összeszámlálására még várni kellett.

Most kiderült, hogy Horváth végül több mint 1300 szavazattal legyőzte a választás után lemondott  korábbi Jobbik-elnököt.

Békésben a fideszes Simonka György győzelme tűnt biztosnak, és az előzetes eredményeket megerősítette ma a Nemzeti Választási Iroda. A jobbikos jelölt itt sem tudott előzni: Szabó Ervin mintegy 1800 vokssal maradt le.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!