szerző:
hvg.hu

Lebontják az állandó tábort, más módszerekkel igyekeznek majd megóvni a természeti értékeket.

A Liget Projekt kivitelezésének felpörgésével plenáris gyűlésünk azt a döntést hozta, hogy a Ligetvédők a továbbiakban nem tartanak fenn állandó tábort a Városligetben.

"Változtak a körülmények, megkezdődtek az építkezések, a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. erődrendszereket épített ki a parkban. Ezért nekünk is változtatnunk kell" – írták közleményükben a Ligetvédők, akik az eddigi statikus tábori jelenlétüket dinamikusabb működéssel váltják fel.

Amellett, hogy az aktivistáik – ahogyan eddig, továbbra is rendszeresen dokumentálják a környezetkárosításokat, rögzítik a Liget Projekt szabálytalanságait és értesítették azokról a hatóságokat –, folyamatosan járőrözni is fognak a Városliget egész területén.

Munkájuk nyomán több száz eljárás indult és tart, ám mindez eddig nem bizonyult elegendőnek a park tönkretételének megakadályozásához. A jogállam leépült, a hatóságok pedig együttműködnek a fennálló hatalommal – írták.

Szerintük április 8-án a budapestiek egyértelműen kinyilvánították, hogy nem kérnek a zöldterületek elpusztításából, a Liget projekt keretében mégis folyik az értékek pusztítása. „Ezért szükség van arra, hogy az eddigi hatalmas energiát, amit a tábor fenntartásába fektettünk, hatékonyabb akciókban használjuk fel. Hiszünk abban, hogy a túlhatalommal szemben most még nagyobb szükség van a civil ellenállásra.”

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Zelki Benjámin Ingatlan

Megint balhé van a Ligetben, ötven kopasz érkezett

Kedden reggel a Riadólánc a Városligetért Facebook-csoportban azt írták, az Ötvenhatosok terén, a Néprajzi Múzeum építkezésénél nagyjából ötven kopasz várakozik, feltehetően a már előkészített fák átültetésére készülnek.