szerző:
hvg.hu

"A személyi döntéseket a Fidesz testületei fogják meghozni, én csak előkészítem, de én Tarlós Istvánt egészen kiváló és nagy tapasztalatú politikusnak gondolom” – mondta alig célzatosan Kósa Lajos a csütörtöki Mokkában. A tárca nélküli miniszterséget is elvesztő fideszes politikus először szerepelt, mint a 2019-es önkormányzati választás országos kampányfőnöke, ebben a minőségében dicsérte feltűnően a jelenlegi főpolgármestert.

Mint mondta, Budapesten „kézzelfoghatóak az eredmények”, és szerinte „nem lenne meglepő, ha újra indulna” Tarlós. „Mi nyitottak vagyunk erre” – tette hozzá nyomatékosan.

Ha már ott volt, Kósa azt is kifejtette, hogy egyáltalán „nem visszalépés”, hogy a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterből kampányfőnökké avanzsált. Egyrészt tisztább, hogy „nem kormányzati pozícióból vezeti a kampányt”, az önkormányzati kampányra való felkészülés ráadásul „jó bonyolult feladat, de van benne gyakorlatom” – mondta szerényen a bőrdzsekis Kósa.

És álljon itt az is, hogyan reagált erre a Vajna-csatorna műsorvezetője, Pachmann Péter: „az kétségtelen, hogy az önkormányzatiság jól áll Önnek, abban rendkívül nagy tapasztalata van”.

Kósa Lajos (a fotó egy korábbi Tv2 adásban készült)
©

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!