szerző:
T. R.

Bezárja budapesti irodáját és Berlinbe költözik ősszel a Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítvány. Az összes híres külföldi lap írt erről.

Korábban Csontos Csaba, az Alapítványok szóvivője már jelezte, hogy sor kerülhet erre a lépésre a Stop Soros-törvénycsomag elfogadásával, hétfőn pedig Rogán Antal azt jelentette be, hogy szigorítani is fogják a csomagot, bár hogy pontosan milyen értelemben, azt nem árulta el.

A közleményben azt írják, az egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt helyezik át nemzetközi tevékenységüket Berlinbe, és a munkatársakat is átköltöztetik a német fővárosba. Csontos most a hvg.hu-nak azt mondta, azért nem várták meg a Stop Soros törvény elfogadását, mert már így is túl nagy a bizonytalanság, a családosok kiköltözéséhez, a gyerekek iskolába iratásához kellett most meghozni a döntést.

Soros alapítványának távozása bejárta a világ vezető hírportáljait. A BBC hosszan ír a Stop Soros törvénycsomagról is olvasóinak, megszólal Patrick Gaspard is, a Nyílt Társadalom Alapítvány vezetőjét, a magyar kormány tévesen ítéli meg munkájukat, elnyomják a civil szférát, a Stop Soros pedig példa nélküli az EU-ban.

A New York Times is megemlékezik az alapítvány távozásáról, nem felejtik el megemlíteni már a címben, hogy kormányzati nyomásra hagyja el Soros alapítványa Magyarországot. Ők is idézik Gaspardot és megjegyzik, a kampányban a Fidesz és a kormány felhasználta és démonizálta Soros György személyét.

A Reuters hírügynökség is beszámol a hírről, megszólaltatják a Magyar Helsinki Bizottságtól Pardavi Mártát – Soros alapítványa a Helsinki egyik legfőbb adományozója –, aki azt mondta, ők, mármint a Helsinki is szálka a kormányzat szemében. Soros alapítványának távozásával nehezebb dolguk lesz, mondta Pardavi, de hozzátette, náluk nincs tervben, hogy elhagyják Budapestet.

A CNN is foglalkozott az OSF távozásával, egy videót is betettek a cikkük mellé, ami arról szól, miért hasonlít Magyarország egyre inkább Oroszországra. Ők is szólnak a Stop Sorosról, az idegengyűlölő és menekültellenes kampányról, és idézik Gaspard szavait is.

Hosszú cikkben foglalkozik az esettel az El País spanyol napilap online kiadása is, nem felejtik el megjegyezni, hogy Orbán már néhány nappal ezelőtt kijelentette, talán nem véletlenül, hogy a „liberális demokráciák kora lejárt”. Felidézik a Figyelő Soros-listáját is, amin elhunyt tudósok is szerepelt, illetve ők is hozzáteszik, szigorúbb formában jöhet a Stop Soros törvénycsomag. Írásuk végén megjegyzik, Orbán Viktor Soros pénzén tanult Oxfordban a Kádár-rendszer alatt, miközben most nem lehet tudni, mi lesz a CEU sorsa.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!