szerző:
hvg.hu

A Liberálisok ennek nem fognak örülni.

Csatlakozik a Párbeszéd országgyűlési frakciójához Mellár Tamás független pécsi képviselő. Mellár a döntését a Facebookon jelentette be.

Mint írja, nem tudja tétlenül nézni, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon "egyesek felelőtlen döntése miatt." Arról is ír, hogy Karácsony Gergely, a Pábeszéd elnökének nézetei közel állnak hozzá.

Mellár közli, hogy megállapodásuk alapján a frakciófegyelem nem köti, így függetlenségét megtarthatja. Ugyancsak szabad kezet kap felszólalásait és a bizottsági munkát illetően is.

A Párbeszéd eredetileg az MSZP-től kölcsönkapott Burány Sándorral, valamint - az MSZP-P listán bekerült - Bősz Anettel, a Liberálisok képviselőjével alakíthatott volna frakciót. (Fodor Gábort, a Liberálisok elnökét az MSZP nem engedte a lista befutó helyére.)

Pénteken azonban Bősz Anett bejelentette, hogy mégsem lesz tagja a frakciónak. A lépés indoklásaként arról beszélt, hogy "nem látja biztosítottnak a liberális értékek képviseletét". Mint hamarosan kiderült, Fodor Gábor pártja valójában azt a 60 millió forintot hiányolta, amit az MSZP és a Párbeszéd elnöke ígért nekik az állami támogatásból.

Fodorék közleményükben alig leplezett kárörömmel fejtették ki, milyen fájdalmas csapást mértek ezzel a Párbeszédre; ezt a támadást - alighanem Fodor Gábor és pártja utolsó életjelét - tette most semmissé Mellár Tamás.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!