szerző:
MTI

Egy pár mindkét tagja is meghalt a tragédiában, hat gyerek maradt utánuk árván.

Sagyebo István, a Maros megyei Balavásár (Balauseri) polgármestere az MTI-nek elmondta, a kedd délután történt baleset áldozatai közül négyen a községhez tartozó Egrestő (Agristeu) lakosai. Két áldozat élettársi viszonyban élt egymással, hat gyerek maradt árván utánuk. A másik két egrestői áldozat egyikének két gyermeke maradt árván. A polgármester elmondta, hogy a községben élő roma családok általában a román és a magyar nyelvet is beszélik, az elhunytak gyerekei román tannyelvű iskolába járnak.

Szerdán a községháza hivatalnoka meglátogatta a családokat, és megvizsgálta szociális helyzetüket. Az elmúlt időszakban az elhunytak egyike kapott szociális segélyt a hivataltól. "Egyelőre tájékozódunk, és próbáljuk rendezni az árván maradt gyermekek helyzetét" – jelentette ki a polgármester.

Székely László, a Maros megyei Mikefalva (Mica) polgármestere azt mondta: a gépkocsit a községhez tartozó Désfalván (Deaj) élő, fuvarozással foglalkozó vállalkozó vezette, akinek két gyermeke maradt árván. Az autóban utazott ugyanakkor egy, a községhez tartozó Felsőkápolnán (Capalna de Sus) élő testvérpár, és egyikük felesége. A felsőkápolnai áldozatok után három gyerek maradt árván.

A polgármester elmondta, hogy valamennyien a helyi roma közösség tagjai voltak, és alkalmi külföldi mezőgazdasági munkákból tartották fenn magukat. Szlovéniai munkáról tértek haza, amikor a baleset történt.

A román külügyminisztérium szerdán közölte, hogy befejeződött az áldozatok azonosítása. A tárca előző nap válságstábot állított fel, mely az azonosításon túl a családok értesítését, a halotti bizonyítványok kiállítását, és az áldozatok hazaszállítását szervezte meg.

A média híradásai szerint a sofőr "élőben" közvetített telefonjáról az egyik közösségi portálra, amikor a baleset történt. A lapok feltételezik, hogy egy a közvetítéséhez fűzött kommentár olvasása vonta el a figyelmét a szembejövő teherautóról. A frontális ütközésben a kisbusz valamennyi utasa, kilenc román állampolgár vesztette életét.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!