szerző:
nyüzsi

A politikában nehéz műfajt teremteni, és ebben Lázár János maradandót alkotott, a kormányinfók megőrzésével Lázár János is tovább él a miniszterelnökségen

– mondta Gulyás Gergely az első általa vezetett kormányinfón, amelyen a külsőségek kivételével éppen mindent lerombolt a kormányinfóból, amit Lázár János megalkotott. Nem csak a késése volt kevésbé szembeszökő, mint Hódmezővásárhely–Makó egyéni parlamenti képviselőjének a 2014-18-as ciklusban, de egy sor másik hagyománnyal is szakított, aminek az újságírók a legkevésbé sem fognak örülni.

  1. Gulyás Gergely az első kormányinfó alapján nem saját politikusi nagyságát és huszáros bátorságát képviseli, hanem a kormány döntéseit.
  2. Az új miniszter fegyelmezettsége össze nem hasonlítható Lázáréval. Utóbbi mindenhez érteni akart, Gulyás viszont számos ügyben passzolt. Nem itt fognak egyes sajtótermékek főmunkatársai megerősítést nyerni sztorijaikhoz.
  3. Gulyás modora méreg a sajtó számára. Ha nem változtat eddigi stílusán, akkor a médiának nehéz dolga lesz a monoton hangon, gyorsan elmondott tárgyilagos mondatokból hangzatos idézeteket kinyerni.
  4. Kovács Zoltán szóvivő a korábbi kormányinfókon állandó készenlétben állt a külső jelek szerint – mint aki állandóan attól tart, hogy Lázár eltér a hivatalos kommunikációtól, és neki kell azt helyre tennie. Most lazábban állhat Gulyás oldalán.

Úgy tűnik, unalmas kormányinfók várnak ránk. Kivéve, ha Lázárra terelődik a szó. Mert az minden álmosító mondatot feledtet, hogy Lázár egyetlen örökségeként utóda azt jelölje meg, hogy ő is tart majd sajtótájékoztatókat.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!