szerző:
hvg.hu

A volt MDF volt vezető politikusa szerint az MSZP–Párbeszéd és a Liberálisok politikusaira nem lehet bízni az ország vezetését.

Herényi Károly és Lendvai Ildikó volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége, az egyik téma pedig Molnár Gyula (MSZP) és Fodor Gábor (Liberálisok) különalkuja volt, miszerint az MSZP korábbi elnöke arról szerződött saját hatáskörben Fodor Gáborékkal, hogy a szocialisták évente 60 millió forinttal támogatják a Liberálisokat.

Lendvai ezzel kapcsolatban azt mondta, Molnár hibázott, nem lehet ilyet csinálni, de tudja, hogy mire gondolhatott. „Széles pártszövetséget akartunk, de senki nem merte vállalni, hogy 3 párt neve legyen a lista fölött, mert ahhoz 15 százalék kell. Ez eddig érthető. Igen ám, de állami támogatást csak az kap, aki önálló jelöltet indít a saját nevén, vagy szerepel a neve egy listán. A liberálisok azzal, hogy egy olyan listára jöttek, amin nincs ott a nevük, elestek az évi 75 milliós támogatásuktól.”

Herényi itt közbevágott, mondván a Liberálisok mindenképpen elvesztették volna a támogatást, mert fél százalékot sem értek volna el. Lendvai ezzel egyetértett, hozzátette, a tárgyalófelek úgy gondolhatták, hogy a Liberálisoknak jár valami kompenzáció. Herényi erre mondta azt, hogy:

Nagyon bölcsek a magyar választópolgárok. Nagyon nehéz ezt nekem kimondani, de marha jól tették, hogy a Fideszre szavaztak, mert amit ez a társaság produkál a választások óta; az LMP-ben összeverekedtek, (…) a Toroczkai az most szakítja szét a Jobbikot, az MSZP-ben meg borzasztó, amit a Fodor Gáborék csináltak, hogy megalakul, az a szerencsétlen Burány Sándor átül, oda, hogy rendben legyen ott minden, és akkor ezt így fölrúgják. Ilyen emberekre nem lehet az ország vezetését rábízni.

Lendvai erre úgy fogalmazott, nem tudja megvédeni az ellenzéket, amit az ellenzék mutat a választás után, az még rosszabb, mint amit a választás előtt mutatott. „Pedig az sem volt semmi.”

(A kiemelt képen Herényi Károly Dávid Ibolyával.)

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!