szerző:
hvg.hu

A Párbeszédet a frakciómegszűnéstől megmentő korábbi fideszes, most független országgyűlési képviselő szerint az ellenzéki pártok évtizedekre berendezkedtek az ellenzéki szerepre és csak egymás között versenyeznek, ki lesz az erősebb.

Mellár Tamás erről a Hír Tv Egyenes c. műsorában beszélt, úgy látja, az ellenzék sokkal jobban utálja egymást, mint a jelenlegi kormány. Azt mondta, őt is próbálták meggyőzni arról, hogy belépésével ne segítse az MSZP–P-pártszövetség frakcióját. Erről az ATV-n Hadházy Ákos, az LMP volt társelnöke azt mondta, nem próbálta rábeszélni, hogy lépjen be. Szerinte szomorú helyzet alakult ki a Párbeszéd körül, de ugyanez igaz a saját párjára vagy a Jobbikra is.

Mellár azt mondta:

Ellenzéki oldalról voltak olyan emberek, akiket láthatóan az az érdek mozgatott, jaj, nehogy már valamilyen együttműködés sikeredjen, vagy el lehessen indítani, hanem hogy minél jobban széttagoltak legyünk, és ez volt az, ami miatt elmondtam dolgokat, de itt nem a személyek az érdekesek, hanem az attitűd.

 

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!