szerző:
hvg.hu

A férfi és élettársa egy este veszekedni, majd verekedni kezdett, mely emberölésig fajult. A férfi a gyilkosság után élettársát betakarta, rázárta a lakást és elment.

Emberölés bűntette miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki egy veszekedésből lett verekedés során halálra verte élettársát - írja honlapján az ügyészség.

A gyilkosságot elkövető férfi egy korábbi börtönbüntetéséből szabadulva ismerkedett meg a nővel, akivel rövidesen össze is költöztek. Kapcsolatukban egyre több lett a veszekedés, amelyek gyakran tettlegességig fajultak. A férfi és a nő 2016 októberében Maglódon lakott albérletükben. Egyik este, amikor a férfi hazatért a munkából, újra heves veszekedés robbant ki közöttük. Szó szót követett, majd ütlegelni kezdték egymást. A nő egy késsel hadonászott, meg is vágta a férfit. A férfi ekkor olyan erővel ütötte meg a nőt, hogy az a földre esett. A férfi azonban még ekkor is ököllel ütötte tovább és rugdosta a nőt. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azokba néhány órán belül belehalt.

A férfi a sértettet a szobában felfektette az ágyra, letakarta, majd kitakarította a lakást. Ezt követően megmosakodott, átöltözött, magához vette a nő mobiltelefonját, bezárta a lakást és távozott. A vádlott ismerőseihez költözött, akiknek azt mondta, hogy az asszony dolgozik. A megölt nő holttestét a lakás tulajdonosa találta meg egy hónappal később.

A Pest Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.


Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!