Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Válságban van az Európai Unió, az összeomlás szélén áll, a kötelező kvóták értelmetlenek, az EU-nak meg kell védenie határait – mindezeket nem valamelyik populista politikus, esetleg Putyiyn mondta, hanem az első számú közellenség, az amerikai áfium, Soros György.

A Magyarországon a hvg.hu-n megjelent véleménycikkben Soros nagyívű tervet vázol fel az unió fizikai és szellemi megmentésére, és – nyilvánvalóan fideszes és ellenzéki szavazók százezreinek megrökönyödésére – több mindenben is rímel a mondandója Orbán Viktoréra, aki saját állítása szerint épp Soros ellen küzd.

A helyzetleírás szerint a 2008-as válság óta az EU egy megszorításokra alapuló, ellenséges hely, ahol a fiatalok azt érzik, bizonytalan a jövőjük és a munkájuk, a populista politikusok pedig rátelepednek erre az egyre növekvő elégedetlenségre. A gazdasági problémákra jött 2015-ben a menekültválság, amivel a hatóságok és államok nem bírtak hatékonyan megbirkózni.

Egy sima, egy fordított

A menekültek befogadását kizárólag önkéntes alapon tudom elképzelni, állítja Soros, aki ezzel a többi között Szlovákia véleménye mellé áll, de Angela Merkel is erről beszélt 2016-ban. „Sem a tagállamokat nem szabad befogadásra kényszeríteni, sem a menekülteket olyan országokba irányítani, ahová ők nem akarnak menni.” Ezt csak azért nem mondhatta Orbán Viktor, mert ő nem fogalmaz ilyen semleges stílusban, de amúgy akár egy kormányinfós kijelentés is lehetne Gulyás Gergelytől. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kormány legújabban úgy módosítaná az alaptörvényt, hogy:

Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.

Húzd meg, ereszd meg

„Az EU-nak meg kell védenie külső határait, de nyitva kell állnia a legális bevándorlás előtt”. Ez a Soros-felvetés viszont már teljesen szembemegy a magyar kormány álláspontjával, amely akár évek alatt leegyeztetett EU-s diplomáciai megegyezéseket is képes a szemetesbe hajítani csakis azért, mert a migrációt nem bélyegzik meg eléggé – és akkor még az ENSZ választás előtti világzsarnokká emelését még nem is említettük. Orbánnak csak a határvédelem a fontos.

Az viszont már inkább a kormány szája szerinti üzente Sorosnak, hogy mérsékelné az afrikai migrációt azáltal, hogy valamiféle Marshall-segélyt nyújtana a kontinensnek: évi 30 milliárd eurós hitelt nyújtana, hogy helyben javítsa az életfeltételeket, maradásra bírja a kontinens lakóit. Ezáltal rendezettebbé lehetne tenni a migrációt, és így az önkéntes alapon működhetne. (Persze, akkor a magyar kormánynak új ellenségképet kellene keresnie.)

Soros unortodox módon teremtene forrásokat ehhez a gigantikus Marshall-segélyhez, az amerikai önkormányzati kötvényeket véve például alapul, vagy a sprint-gyűjtéseket, amelyeket oltási kampányok alkalmával szokták használni. Soros nem fejti ki a források előteremtésének pontos módszerét, de kihasználná az EU nagy hitelképességét. Ha pedig azt mondjuk, unortodox pénzügyi megoldások, ki ne vágná rá Matolcsy György és Orbán Viktor nevét? Persze, a Fidesz, de inkább annak környéke soha nem felejti el megemlíteni, Soros honnan és hogyan szerezte vagyonát.

Civilek ellen és mellett

De menjünk tovább: alulról jövő kezdeményezéseknek kell kitalálniuk, átformálniuk a felülről irányított EU-t. „Az idők változnak. Ma az átlagemberek úgy érzik, nincs beleszólásuk semmibe” – ezt is mondhatta volna akár Németh Szilárd is. „Közös erőfeszítésre van szükség; az uniós szervek irányítása és a civil mozgalmak kombinálására” – ezt viszont már nem.

A következő lépés Soros szerint pedig egy másik Európa (Orbánnak is több éve terve megreformálni a közösséget), amelyben már különválik az unió és az eurózóna. Ezt első ránézésre mindenki a kétsebességes EU-val azonosítja, sokak nagy félelmével: az eurózónához tartozó országok egy belső, szigorúbb és szorosabb együttműködésben létező egységet alkotnak közös szabályozással számos területen, és vannak a futottak még országok, kiüresedő tagsággal. A tagállamok nem tartoznának egységes szabályozás alá, mint ma, csoportok és koalíciók alakulnának, sérülne a tagállamok egyenlőségének elve.

Soros azonban nem erről beszél, szerinte épp most van kétsebességes Európa (és ebben nehéz vele vitatkozni), és ezen kell változtatni. Technikailag azok az országok is az euró bevezetése felé tartanak, amelyek kimondták, hogy eszük ágában sincs bevezetni az eurót. Ehelyett be kellene vezetni a többsávos Európát – javasolja Soros –, amelyben a tagok döntik el, milyen szorosra fűzik a viszonyt, az együttműködést a többi tagállammal – és ha látják, hogy megéri, önként a szorosabb együttműködést fogják választani. Fel kell adni az államháztartási szigoron alapuló politikát, ezt sürgeti Emmanuel Macron, és beállt mögé Angela Merkel is, és ehhez mindkettejüknek maguk „mögé kell állítaniuk Európa tömegeit. Én és a Nyílt Társadalom Alapítványok mindent megteszünk, hogy segítsünk”, zárja írását Soros. Orbán azonban máshogy, a saját maga módján reformálná az EU-t.

Kibújt a szög

A több egyezés mellett persze kimondandó, hogy szellemiségében ez nem egy orbáni írás, hanem a nyílt társadalom elgondolására épülő, az európai integrációt elmélyíteni szándékozó, és nem a nemzetállami megerősödést, autonómiát kívánó írás – utóbbit a populisták, az unión belüli elégedetlenséget meglovagoló, végső soron az EU bukására játszó politikusok képviselik Soros szerint.

A részletek persze homályosak, a kép elnagyolt, de egy dolog egyértelműnek tűnik: ez a Soros-féle elképzelés jóval közelebb áll az Orbán által mondottakhoz, mint amit ma például az Európai Bizottság képvisel. Mindez úgy érdekes igazán, hogy a kormány épp ma nyújtotta be a Parlamentnek a Stop Soros-törvények és az alkotmánymódosítás szövegét. Ez a Soros-cikk joggal tekinthető Soros-tervnek, de egyáltalán nem áll összhangban a Fidesz által sulykolt, általa kreált Soros-tervvel. Nem lehet véletlen, hogy a kedden délelőtt megjelent írásra a Fidesz nem reagált csípőből.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!