szerző:
hvg.hu

Véletlen egybeesésnek tartja, hogy az elmúlt években a Fidesznek kedvező nyilatkozatokat tett.

"Orbán Viktor egy nagyon ügyes politikus" – mondta a 24.hu-nak adott interjúban Zuschlag János korábbi szocialista politikus, aki ellen most épp tiltott adatszerzés gyanúja miatt nyomoznak, a választás előtt előzetes letartóztatásba is került, május végén engedték szabadon.

Azt állítja, nem tett semmit, csak tudott arról, hogy egyesek megszerezték több ezer ember adatait biztosítási adatbázisból. A 2014-es választás előtt kamupártnak tartott formációk környékén tűnt fel, azonban szerinte még egy pártról sem bizonyosodott be, hogy kamu. A demokrácia bonyolult dolog – válaszolta arra a kérdésre, nem tartja-e gyanúsnak, hogy a kamupártok leginkább azokban a körzetekben szaporodtak el, ahol a Fidesz és az ellenzék között éles versenyre lehetett számítani.

A kampányfinanszírozási szabályokat jónak tartja, azt mondja, "a Fidesz normális és igazságos kampányfinanszírozási rendszert teremtett, mindenki számára egyenlőek a feltételek".

Az "csupán véletlen egybeesés", hogy nagyon sok olyan nyilatkozata volt 2014 óta, amely a Fidesz érdekét szolgálta, és az MSZP-t, illetve Gyurcsány Ferencet gyengítette, de ráerősített arra is, mikor Vona Gábort homoszexuálisnak nevezték. Arra, hogy ezekből úgy tűnt, mintha Habony Árpád kottájából játszana, azt mondta, nem ismeri Habonyt, de szakmailag elismeri.

"Miért nem csinálta meg a szocialista párt, amit ő megcsinált? Volt rá nyolc évük."

Orbán mellett Gyurcsányt is nagyra becsülte, mikor 2006-ban visszahozta a pártot a semmiből. Zuschlag az interjúban arról is beszélt, ügyvéd akar lenni, erre legkorábban 2029-től van lehetősége.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!