szerző:
hvg.hu

A szocialista politikus nem érti, miért veszik el mentelmi jogát, hiszen arról önmaga lemondott. Csakhogy arról politikus önmaga nem mondhat le, és tettenéréskor a mentelmi jog amúgy sem érvényes.

Január 19-én este szeretteim társaságában sört fogyasztottam, majd elkövettem életem egyik legnagyobb hibáját: autóba ültem és vezettem – írja Burány Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő Facebookján. Az ügy előzménye, hogy Polt Péter legfőbb ügyész a szocialista politikus mentelmi jogának a felfüggesztését indítványozta.

Burány Facebook-posztjában úgy folytatja, a közúti ellenőrzést végző rendőrök megállították és a szonda megfújására kérték, mivel az alkohol elfogyasztását jelezte, jegyzőkönyvet vettek fel, majd bevonták jogosítványát és eljárást kezdeményeztek. Mentelmi jogára nem hivatkozott, arról a helyszínen lemondott, hiszen cselekedetei következményeit minden körülmények között vállalta és vállalja, írja a szocialista politikus, ezért nem érti, hogy miért kérik ki a mentelmi jogát.

Pedig érthető: a jogszabályok szerint ugyanis valamilyen törvénysértő cselekedeten való tettenéréskor a mentelmi jog nem érvényes. Arról politikus önmaga amúgy sem mondhat le, azt a parlament szavazás útján veheti csak el egy képviselőtől.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!