szerző:
hvg.hu

A mezőkövesdi fideszes politikus, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, NAV-elnök teljes mellszélességgel állt ki a Füvesember mellett.

"A bükkszentkereszti Szabó Gyuri bácsit mindannyian jól ismerjük méltán híres gyógynövénykészítményeiről, melyeket egyébként családommal mi is előszeretettel fogyasztunk. A bükkszenti gyógynövények és a növényekből készített termékek hatását mi sem támasztja alá jobban, mint maga Gyuri bácsi, aki 90 évesen is ugyanolyan meggyőződéssel, szakmai tudással és hittel hívja fel a figyelmet az egészség megőrzésére, a betegségek megelőzésének fontosságára", írta ki Tállai András a Facebookjára.

A 2018-ban Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntetett Szabó György, azaz a Füvesember munkássága vitatott, az mindenesetre biztos, hogy rengeteg tévhitet is terjeszt, ahogy erre korábban rámutatott Csupor Dezső, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Farmakognóziai Intézetében dolgozó egyetemi adjunktus (legalább is a cikk írásakor még ez volt a helyzet) a Ködpiszkáló blogon. Szerinte Szabó tanácsainak 70 százaléka legalább is haszontalan. De a Zoom cikkében is hasonlóan nyilatkoztak a szakértők.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!