Ön- és közveszélyes keresztes háborút vív a tankönyvpiacon a kormány

Ön- és közveszélyes keresztes háborút vív a tankönyvpiacon a kormány

Utolsó frissítés:

Dercsényi Dávid Szerző:

Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az állam minél jobban ki akar szúrni a tankönyvpiaci magáncégekkel, ezért ott gáncsolja azokat, ahol tudja, állítják a szakma ismerői. Most épp a korább tankönyvek engedélyeit nem hosszabbítják meg, holott erre nincs jogalap. Pontosabban egy van – az erősebb kutya előjoga. Csakhogy ezzel épp magát készül lábon lőni a kormány.

Eddig sem volt kétséges, hogy a kormány a tankönyvpiac államosítását tűzzel-vassal védi, de most olyan szintű diszkriminációt és kettős mércét alkalmaz, amellyel a legnagyobb baj, hogy az oktatás színvonala is megsínyli. Ráadásul drága is.

Jogi nonszensz

Miről is van szó? 2013-ban számos tankönyvkiadó termékét engedélyezte az állam, az engedélyek öt évre szóltak, idén lejártak. Négy hónappal a lejárat előtt a kiadók az Oktatási Hivatalhoz fordultak, a rendelkezéseknek megfelelően, ugyanis az engedélyek három alkalommal meghosszabbíthatók. A 2013-as engedélyeztetés idején ugyanaz a Nemzeti Alaptanterv volt érvényben, mint ma, a tankönyvek ugyanazok voltak, mint ma.

És mégis, az állami tankönyvkiadók könyveinek engedélyét meghosszabbították, a magánkiadókéit nem. (Összesen öt kiadó engedélyeit érintette a döntés.)

©

Az államiak között van az az Apáczai Kiadó, amelynek könyveit 2013-ban még úgy engedélyezték, hogy magánkiadó volt, utána, 2014-ben vásárolta meg az állam. A másik a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, mindkettő beolvadt az azóta megszűnt tankönyvfejlesztő OFI-ba. Az Oktatási Hivatal (OH) a következőre hivatkozott a magánkiadók könyveinek elutasításban: a tankönyvtörvény egyértelművé teszi, hogy az állam a tankönyvellátást

látja el.

A magánkiadók fellebbeztek, bíróságon támadják meg a döntést. Érveik között szerepel, hogy

A fellebbezés ügyében, amit az OH-hoz kell beadni, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az illetékes. Tankönyvenként 30 ezer forintos illetékjellegű költsége van a fellebbezésnek, és mivel itt száznál több tankönyvről beszélünk, ez már alkalmas lehetett volna a fellebbezéstől való elriasztásra. (Nem riasztotta el.)

A közigazgatási perről egyelőre nincs hír, a tankönyvesek tárgyalást szeretnének, de most nyári ítélkezési szünet következik, ráadásul a közigazgatási igazságszolgáltatás is átalakulóban van a felsőbíróság létrehozásával. (Ide delegálják majd a jogorvoslatok egy részét, és többen attól félnek, a kormány saját házi bírósága lesz, kormányhű vezetőkkel. Leendő vezetőjeként az NKE volt rektorát, az NVB elnökét, Patyi Andrást emlegetik, aki amúgy valóban a közigazgatási jog szakértője.)

Az biztos, hogy ha a magyar jogorvoslati fórumok nem adnak igazat a tankönyvkiadóknak, nem törődnek bele, mennek tovább Strasbourgba. Azonban az évekig is eltarthat, amíg ott ítélet születik, addig a kiadók teljesen ellehetetlenülnek.

A magánkiadók tankönyveinek elutasításának miértjeiről feltettük kéréseinket az OH-nak is, még várjuk a választ.

Az állam borzasztó gazda

Ugyanaz a magyar kormány, amely migrációs ügyben folyamatosan kettős mércével vádolja az EU-t, simán érvényesíti ezt a kettős mércét a tankönyvpiacon. De miért? Jó gazda az állam? Most folyik az állami vagyongazdálkodási törvények módosításának vitája a Parlamentben, és itt elhangzott, az állam kiváló, ezt a Mezőhegyesi Ménesbirtok példája is mutatja – az ellenzék ezt máshogy látja. A tankönyvpiac 2013 végén indult államosítása azt mutatja, nem jó gazda az állam. Azóta kerültek egyre dominánsabb helyzetbe (olykor ideiglenesen monopolhelyzetbe) az állami tankönyvkiadók, monopolhelyzetbe a tankönyvterjesztés. Utóbbit a KELLO végzi, korábban magáncégek, piaci alapon.

A KELLO-nál, az ő netes felületén kell a tankönyvrendelést elvégezni, és a cég szállítja ki osztja el a tankönyveket – ez a feladat korábban meghaladta a képességeit, több ilyen botrány is történt iskolakezdéskor: heteket késtek a tankönyvek az iskolából.

©

Egy 15 milliárdos piacról van-volt szó, a NER logikája szerint ezt mindenképpen megbízható kezekbe kellett tenni. Új, nagy példányszámú tankönyv fejlesztését az Emmi engedhetné, de ilyet már évek óta nem hirdetett meg. A magán-tankönyvkiadók ezért csak kis példányszámú, speciális területekre szóló (például nemzetiségi) tankönyveket tudnak kiadni, amelyeket nem éri meg kiadni – épp ezért lenne ezek kiadása állami feladat.

Vagy külföldön kell megpróbálni boldogulni, mint ahogy a szegedi Mozaik kiadó teszi – ahogy itt is leírtuk, a kiadó a digitális oktatási anyagok fejlesztésében látja a kitörési pontot, a jól működő, díjnyertes digitális platformját próbálja külföldi piacokon értékesíteni.

Mindeközben az állam nemcsak szabályozó, de kiadó is a piacon, ami persze egy rendes piaci folyamatban összeférhetetlen lenne. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy olyan fejlesztésekre költsön milliárdokat, mint a Nemzeti Közoktatási Portál, amelyre elvileg felkerül az összes állami tankönyv digitálisan, gyakorlatilag ez nem teljesült. Avagy a szülői és tanári visszajelzések dacára önti a milliárdokat az állami tankönyvekbe.

A kapzsi piac kontra jótékony állam

A tankönyvesek szakmai szervezete, a TANOSZ által elmondott példa tanulságos: az egyik legnagyobb (azóta megszűnt) magán-tankönyvterjesztő egy tankönyv árából 15 százalékot kért, és 6 százalékot adott az iskoláknak.

A KELLO ma 20 százalékot kér a terjesztésért, és 4 százalékot ad az iskoláknak – nagyobb rész marad tehát nála, mindezt egy nevében nonprofit cég teszi. (És érdekes fényben tünteti fel, ahogy a kormány a kapzsi tankönyvpiaci magánszereplőket emlegeti.) Az EU-s pénzekkel is támogatott állami tankönyvkiadás túl olcsón adja a könyveket, az ebből fakadó részesedés nem elég a KELLO-nak. Ezért a magán-tankönyvkiadók drágább könyveivel tudja kipótolni a bevételeit. Ha ezek a kiadók kiesnek, mert a tankönyveiket nem engedélyezi az állam, még több bevételtől esik el a KELLO, és még több közpénzt kell majd beletolni a veszteségei finanszírozására. Azaz az állam a magánkiadók szorongatásával csak minél több közpénz elégetését éri el.

©

De van más példa is: a tankönyvek most az általános iskolában minden évfolyamon, mindenkinek ingyenesek. Korábban csak a rászoruló gyerekeknek volt ingyenes, a váltás évente 5 milliárd forintba kerül. Azaz az, hogy a tankönyveket kifizetni tudó szülőknek a kormány politikai gesztust gyakoroljon, szavazataikra apellálva, évente 5 milliárd forintot tol az ingyenességbe. De ezáltal nem lesz jobb az oktatás színvonala, nem jár jól a társadalom. Ha az iskoláknak adnák ezt az 5 milliárd forintot, egymillió forint jutna mindegyiknek fejenként. (Aminek főleg kisebb iskolák tudnának örülni.) Azt már fel tudnák használni úgy, ahogy a szükségleteik diktálják. De a kormány csak akkor barátja az alsóbb szintű, helyi megoldásoknak, azaz a szubszidiaritás elvének, ha az EU-val szemben kell megvédeni a migrációs politikáját vagy az uniós ügyészséggel szembeni érzéseit.

Így okoz a pazarló állami struktúra forrásszegénységet a közoktatásban.

Hozzászólások