szerző:
hvg.hu

Az utas a beléptetőpultnál kezdett imádkozni, a reptér 2A termináljában. A biztonságiak erre levetették róla a táskát, a többieket pedig kiterelték az épületből – írja az Index.

A lap cikke szerint az eset délelőtt negyed 11 előtt néhány perccel történt.

A muszlim utas egyszer csak imádkozni kezdett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljában, a beléptetőpultnál. Erre reagálva a biztonságiak levetették róla a hátizsákját, azt vizsgálni kezdték, a többi utast pedig kiterelték közben a terminálból.

A Budapest Airport szóvivője, Hardy Mihály a portál kérdésére azt mondta: jelenleg is vizsgálják az illetőt, így többet nem tud mondani arról, mi történt pontosan.

A szóvivő később azt közölte, helyreállt a rend, az illetőnél pedig nem találtak semmit, ami további intézkedést igényelt volna.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!