szerző:
hvg.hu

A kelet-magyarországi település polgármestere ellen nyomozás indult, miután durva módszerekkel próbálta magához láncolni a közeli nőismerősét, aki kikosarazta.

Páratlan bosszúhadjáratot indított a Blikk cikkében kérésére Andrea néven szereplő nő ellen egy kelet-magyarországi település polgármestere. A lap sem a polgármester, sem a település nevét nem írta le. A nő azt mesélte, a polgármester többet akart tőle, mint amit ő szeretett volna, ezért meg akarta vele szakítani a kapcsolatot. A településvezető azonban ezt rosszul viselte, és a többi között megszerkesztett intim képeket kezdett terjeszteni a nőről.

"Először csak felnőtt-tartalmú oldalakra és zárt Facebook-csoportokba tette fel a fotóimat. Mindezt a teljes nevemmel, telefonszámmal" – idézte fel a nő, aki hiába várta, hogy abbamaradjon a rémálom, a polgármester szórólap formájában kezdte róla terjeszteni a fotókat.

Az ügyben feljelentést tettek, a nyomozás csaknem egy éve tart, de kevés eredménnyel, több kapitányság is elfogultságra hivatkozva elutasította az ügyet. A rendőrség már tartott házkutatást, a megyei kapitányság egyelőre nem válaszolt.

A lap elérte a polgármestert, aki csak annyit mondott, "ha ilyen információik vannak, írják meg, viszonthallásra!".

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!