Révész Sándor
Révész Sándor

Mozaikok egy kacskaringós életútból.

1. Német földön jól kiképzett, három idegen nyelven elegánsan kommunikáló, sokat olvasó és zongoráló fiatalemberrel gazdagodott a liberális értelmiség a 90-es évek elején. Az egyéni szabadság és jogkiterjesztés, a nyílt társadalom és a tájékozott polgárok sokrétű politikai szocializációján alapuló liberális demokrácia prófétájáról, a szabad demokrata Friedrich Naumannról elnevezett német pártalapítvány élére került a szépreményű ifjú. Sorra-másra szervezte, vezette, nyitotta meg és zárta le a liberális gondolatot erősítő konferenciákat, rendezvényeket, vitákat, melyek fényét a liberális SZDSZ és a még liberálisabb Fidesz prominensei emelték: Kőszeg, Demszky, Orbán, Fodor stb. Az SZDSZ-hez közel álló Beszélő tele volt ezen rendezvények hirdetéseivel és ismertetéseivel. A Prőhle Gergely irányította alapítvány támogatta a Liberális Társasköröket és a Liberátor elnevezésű rendezvénysorozatot, mellyel az 1994-es választások előtt "az SZDSZ és a Fidesz nem titkolt szándékkal demonstrálni is kívánja azt, hogy a liberális blokk jól működik" – írta a Magyar Nemzet. Prőhle Gergely a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, külön megkérte a résztvevőket, hogy arról beszéljenek, ami összeköti őket.

2. Prőhle 1998-tól 2000-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára. A kormányt kívülről támogató szélsőjobboldal Csurka István lapjában megtámadja a minisztériumot, amiért a Frankfurti Könyvvásárra kivitt könyveknek az előző kormánytól örökölt listáján sok az idegenszívű balliberális, a zsidó meg a holokauszt. A listát módosították. Prőhle nyilatkozataiban arról beszélt, hogy nem kell annak a listaügynek nagy jelentőséget tulajdonítani, nem húztak ki belőle semmit, csak hozzátettek. Ő pedig nagyon is vigyáz a kultúra területén az egyensúlyra, ő mindkét oldallal megtalálja a hangot, Frankfurtban pedig egy "világra nyitott ország" képét fogják megjeleníteni, mely "évszázadok óta képes volt a legkülönbözőbb kulturális hatásokat befogadni, feldolgozni és közvetíteni".

1999-ben kiállítást nyit meg a Nyílt Társadalom Archívum Centrális Galériájában és szerepel a Naumann Alapítvány és a Beszélő közös konferenciáján, melyet a CEU rektora nyit meg. Az államtitkárnak ott az volt a dolga, hogy megmagyarázza a Nemzeti Kulturális Alap jelentős részének államosítását. Meg is teszi. Előadását a Beszélőben publikálja: "Az a végtelenül színes kulturális élet ugyanis, amely az évszázadok során különböző forrásokból gazdagodott, alig jelenik meg külországban. A legsürgetőbb feladat tehát kultúránk teljességének bemutatása. (…) A kilencvenes évek elején teljesen világos volt, hogy a központosított kultúrpolitikát fel kell adni, a döntéseket, amennyire lehet, társadalmasítani kell. A gondolat szép, a rendszerváltozás hajnalán szükség volt arra, hogy a 'virágozzék minden virág' elve alapján társadalmasított döntéshozatali folyamatokban döntsenek a kulturális forrásokról." Ám de most, "az európai csatlakozás küszöbén... tudatos kulturális stratégiára van szükség… Ahhoz tehát, hogy a kulturális piacteremtés, különösen külföldön, az EU keretei között, jól működhessék, meg kell változtatni a finanszírozási arányokat. A kulturális élet nagyobbik részét továbbra is társadalmasított döntések alapján kell finanszírozni, tehát továbbra is működnie kell az eddigi rendszernek, ugyanakkor az arányt az eddigiekhez képest csökkenteni kell, méghozzá épp a központosított döntések javára. Nem tartom elfogadhatónak ugyanis azt az abszurd helyzetet, hogy a magyar adófizetőik pénzéből fenntartunk kulturális intézményeket, kifizetjük a villanyszámlájukat, munkatársaik bérét, majd azt mondjuk nekik, hogy pályázzatok programjaitok megvalósítására." A Kritikában pedig az államtitkár így nyilatkozott: "Jó lenne, ha mindenki elhinné, s remélem, a történtek bennünket igazolnak, hogy a mi nemzedékünk, tehát a harmincas éveik elején-közepén járók társasága még a maiaknál is fogékonyabb éveiben mégiscsak megismerkedett mindenféle kultúrával, és elég színes kultúraképpel rendelkezik. Éppen ezért tőlünk távol áll minden kultúrharcos attitűd." Az 56-os Intézetről is elmondta az államtitkár, hogy nem vész el, csak átalakul, és a kutatásaihoz is megvan a pénz…

A Nemzeti Színház építésének leállítását pedig a Népszavában így magyarázta: "hiába mondtuk el ötvenszer, hogy nem lehet valamit hatmilliárdra tervezni, aztán húszmilliárdra feltornászni. Nem ez a nyilvánvaló indoklás hangsúlyozódott, hanem az, hogy az új kormány mindent le akar tarolni, amit az előző épített". Az Orbán-kormány Nemzeti Színháza "a feltornázott összegnél is" többe került. "Magam ugyanazokat a célokat igyekszem képviselni, amelyek a liberális Naumann Alapítvány magyarországi irányításakor vezéreltek" – vallotta ekkor Prőhle, és hivatkozott arra, hogy a Fidesz és az SZDSZ ugyanahhoz az európai liberális pártcsaládhoz tartozik, Orbán Viktor pedig annak az alelnöke.

3. 2000-ben a Fidesz kilépett a Liberális Internacionáléból, a kormány politikája radikalizálódott, Pröhlét pedig elküldték nagykövetnek Németországba, ahol kiváló németséggel képviselte a liberalizmustól eltávolodó Orbán-kormányt. 2002 tavaszától pedig a Medgyessy-kormányt. Ez év őszén díszvacsorát adott a berlini nagykövetségen a Nobel-díjat elnyert Kertész Imre tiszteletére. Jelen volt többek között Joschka Fischer külügy- és Otto Schilly belügyminiszter. A korabeli tudósítás szerint Prőhle azon töprengett vendégei előtt, "törvényszerű-e, hogy a hatalomnak ki kell használnia, szolgájává kell tennie a kultúrát". "Hihetetlen előnyt jelent a hatalom részéről a kultúra ilyen fokú megértése – fordul a német vendégek felé a Berlintől valamivel több mint két év múltán búcsúzó diplomata." A diplomata elbúcsúzva Berlintől Bernben képviselte tovább a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormányt. 2005 nyarától pedig egy multinacionális cég tanácsadójaként értékesítette kormányzati tapasztalatait és kapcsolatait.

2009-ben Lendvai Pállal, Vásárhelyi Máriával, Varró Szilviával, László Csabával és Babarczy Eszterrel vitatkozott a Mozgó Világ vitafórumán a szélsőjobboldalról. Többek között ezt mondta: "Az az igazság, és én ezt Németországban tanultam meg, hogy el kell dönteni, mit akar az ember vagy egy politikai erő. Azt akarja, ahogy annak idején a CSU vezetője, Strauss mondta, hogy tőle jobbra csak a fal legyen? Ehhez úgy kell politizálni, hogy azok a választók, akik erre a radikalizmusra hajlamosak, úgy érezzék, hogy őket is képviseli az a politikai erő, amelyik azért középen is valamelyest ott van. Ebben az értelemben, ha valaki állandóan azt várja Orbán Viktortól, hogy elhatárolódjon minden egyes ilyen típusú megnyilvánulástól, az voltaképpen azon dolgozik, hogy a szélsőjobb szervezett politikai erőként megerősödjék. (…) Hogy az én személyes ízlésemnek mi felel meg és mi nem, az teljesen más kérdés, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Ehhez a döntéshez kell majd igazítania a választói magatartását, hogy hajlandó-e vagy sem elviselni, hogy valaki a politikai jobbközépen adott esetben nem határolódik el mindentől, ami a szélsőjobbon történik, és ezáltal bizony egy táborba kerül olyanokkal, akik olykor csúnya dolgokat mondanak. (…) Én azt feltételezem, hogy a jelenlévők között is lelkes Orbán-rajongók lesznek néhány év múlva, akik nagyon örülni fognak, hogy egy ilyen mérsékelt, konszolidált kormányzati erő lesz hatalmon, ahol a kancelláriaminisztert nem Szilvásy Györgynek, hanem adott esetben Navracsics Tibornak hívják. (…) …egy Fidesz-kormány szükségszerűen nem tehet mást, mint azt, hogy konszolidálja a helyzetet, és én abból indulok ki, hogy jó esély van ennek a megvalósulására. (…) Megmondom, hogy a konszolidáción mit értek, és ez az, amit a mostani társaság hét éven keresztül totálisan elmulasztott. Úgy kell kormányozni, hogy ezeknek (a Jobbiknak – R. S.) ne legyen 14 százalékuk." A Jobbik 2018-ban 19%-ot ért el.

4. Prőhle Gergely 2010-ben a Külügyminisztérium helyettes államtitkára lett, és az Orbán-kormány változó Európa-képét igyekezett a konszolidáció keretében képviselni (Magyar Nemzet, 2011. január): "A fennálló európai rend továbbra is minden tiszteletet megérdemel, az euroszkeptikus érzület aligha segít a problémák megoldásában. Az európai társadalmak állapotával kapcsolatban azonban mintha néhány légvár összedőlni látszana. Van ezzel kapcsolatban egy érdekes, önmagán túlmutató példám. Tíz éve dobta be a köztudatba éppen a németországi társadalmi integráció egyik lehetséges útjaként a CDU egyik képviselője az úgynevezett Leitkultur (vezető kultúra) fogalmát, amelyet az újságírók annak idején az év leglehetetlenebb kifejezésének nyilvánították. Kulturális felsőbbrendűséget, sőt rasszizmust kiáltottak, s gyakorlatilag leírták az ötletgazda kereszténydemokrata politikust. Azóta történt egy s más. Láttuk, hogy a New York-i ikertornyok elleni merényletet is Németországban készítették elő, s a bevándorlás is egyre gyakrabban került terítékre, mígnem az elmúlt ősszel egy szociáldemokrata politikus, Thilo Sarazzin értekezett hosszasan a bevándorlóknak a többségével összeegyeztethetetlen értékvilágáról, munkamoráljáról. Mindössze tíz évnek kellett eltelnie, míg végül Angela Merkel német kancellár kimondta, hogy a multikulturalizmus kudarcot vallott." A példa valóban túlmutat önmagán. A Leitkultur fogalmát a Németországba Szíriából bevándorolt, iszlám vallású Bassam Tibi vezette be az Europa ohne Identität című művében 1998-ban. A Leitkultur az összefoglaló neve azoknak a nyugatos értékeknek, amelyekre Tibi szerint az európai identitásnak épülnie kell: felvilágosodás, emberi jogok, civil társadalom, politikai és kulturális pluralizmus, liberális demokrácia, szekularizáció. Tibi ezekkel az értékekkel összeegyeztethető európai reform-iszlámot, az "euroiszlámot" képviselte.

2012-ben Prőhle a Népszabadságban kifejtette a maga diplomáciai credóját: "Nem véletlen, hogy az anszienitás, vagyis a szolgálatban eltöltött idő és a szenioritás oly fontos szerepet játszik a diplomáciában. Egy külügyi vezetői poszt ellátása ugyanis nem más, mint a tapasztalatoknak és a szakmai, emberi kapcsolatok gazdagságának intézményesítése, amit csak ideig-óráig lehet – ha egyáltalán – felülírni egy politikai mandátum súlyával. Ugyanakkor… az sem kérdéses, hogy a demokratikus választási eredményeket tudomásul kell venni, az ennek nyomán meghozott döntéseket a külügyi szolgálat tagjainak kötelességük végrehajtani. Ez azonban messze nem azt jelenti, hogy világszerte a brosúraszöveget kell szajkózni, és tilos a belpolitikai döntéshozókat figyelmeztetni hazai döntéseik lehetséges nemzetközi következményeire. (…) A magyar külpolitika alakításában mindenkinek jut hely, a Külügyminisztérium befolyásának megtartása súlyos tévedésektől óvhatja meg a döntéshozókat."

A 2014-es választások előtt a lezáruló ciklus külpolitikai eredményeként jelölte meg a helyettes államtitkár a Népszabadságban külügyeink konszolidációját és "a globális nyitást, amit azonban nem szabad szembeállítani az egyértelmű nyugati és transzatlanti elkötelezettségünkkel. (…) Határozottan visszautasítanék minden olyan sugalmazást, miszerint, ha mérlegre kerül az Oroszországhoz fűződő viszony és a transzatlanti kapcsolat, akkor ez a mérleg Oroszország felé dőlne el."

5. A 2014-es választások, Martonyi János majd Navracsics Tibor távozása és Szijjártó Péter miniszteri kinevezése után már végképp elsüllyedt az a külügy és az a külpolitika, amelyben a fentieket képviselni lehetett. Prőhle azonban az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkáraként megmaradt annak a kormánynak a szolgálatában, mely a meggyőződésének megfelelő külügyet végképp elsüllyesztette.

2014 szeptemberében Prőhle Moszkvában részt vett a World Congress of Families (WCF) kongresszusán. A WCF Putyinhoz közel álló fundamentalista keresztény szervezet, mely a homoszexualitást büntető törvényeket szorgalmaz világszerte. Konsztantyin Malofejev, a rendezvényt szervező, Putyin-közeli oligarcha egyfajta euroszkeptikus, antiliberális "Szent Szövetség" létrehozásán dolgozott.

Prőhle minisztériumi pozíciója mellett az állami médiában is szerepet kapott. Az MTVA honlapján (a kiperelt dokumentumok szerint havi 250 ezer és ezen felül blogbejegyzésenként 60-90 ezer forintért) bloggazdaként és blogíróként tevékenykedett.

2015 júliusában – tehát hónapokkal a G-nap után – Prőhle a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában igyekezett összhangba hozni a kormány menekültellenes politikáját a keresztény értékekkel: elismerte, nehéz megmagyarázni a magyar-szerb határon épülő kerítést és a magyar menekültügyi retorikát, "amikor az év igéje, hogy fogadjátok be egymást". Prőhle Gergely szerint ezt a dilemmát azzal lehet feloldani, hogy az államnak a közösség védelme a feladata, a keresztény embernek pedig a segítség. Ezt a – ma már bűncselekménynek minősülő – segítséget méltatta Prőhle, amikor a Népszabadságban a kormány migránsellenes plakátkampányához viszonyult: "A magyar társadalom óriási szolidaritást mutat a menekültek iránt. Ha a plakátkampánynak érdemi hatása lett volna a magyar társadalomra, akkor ez nem így lenne." A kormány számára kiemelkedően fontos plakátkampányt érintő kritikát értelmének és értékének nem is nagyon indirekt tagadásával igyekezett kivédeni. Ez már alighanem olyan végpont, ahonnan a lojalitás útján már csak teljes önmegtagadással lehetne tovább haladni. Helyettes államtitkárként adott búcsúzó nyilatkozatában Simicska Magyar Nemzetének ezt nyilatkozza: "Az utóbbi évtizedekben azt éltem át, hogy a nagy félreértések és mellényúlások mindig abból következtek, ha az ország nagyon erős nemzetközi kitettségét, beágyazottságát nem vették figyelembe. Most nem csak a politikai mozgástérről beszélek, hanem a kulturális életről is. – Ez finom kritika a kormánnyal szemben? – Azoknak a politikusoknak, akiknek négyévente választást kell nyerniük, úgy kell külpolitikai kérdésekhez nyúlniuk, hogy abból belpolitikai haszon származzék. Ilyen a demokratikus politika természetrajza." Prőhle nem is tagadja, el sem ismeri, hogy kritikus a kormánnyal szemben. Igyekszik olyan lojálisan felmondani a kormány további képviseletét, hogy megmaradhasson a kormánytól függő pozícióban, hiszen immáron minden kívánatos pozíció ilyen. Kiváltképp a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatói széke, amelyet megpályázott, elnyert és 2017. január elsején elfoglalt.

6. Prőhle Gergely összesen 13 évig dolgozott olyan pozíciókban, amelyekben kormányok tetteit és állásfoglalásait kellett képviselnie. Ez alatt jutott el a Fidesz és az ország az ő közreműködésével, támogatásával oda, ahol most van. Állítólag magától jutott a helyettes államtitkár arra az elhatározásra, hogy olyan pozíciót keres magának, melyben önállóbban dolgozhat és amelynek "az értéke maradandóbb". Kormányzati tevékenységében valóban nem tudunk olyan elemet felfedezni, melynek maradandó értéke lenne, hiszen sajátjaként általában olyan értékeket jelölt meg, amelyeket nem szolgáltak azok a kormányzati lépések, amelyeket képviselnie kellett.

Igazgatói pályázatában Wass Albert is szerepelt és Kassák Lajos is. "De ez nem állásfoglalás Wass mellett", magyarázta a Népszabadságban annak kivégzése előtt pár héttel, "hanem vele kapcsolatos kérdésfelvetés. Ha érdekel minket a magyar társadalom és az irodalom viszonya, érdemes megkérdezni, hogy miért van Wass Albertnek ilyen kultusza. (…) Gondolja, hogy azzal orientál a múzeum, hogy valakit tematizál? Nem azzal orientál, hogy miként teszi ezt? Egy dolgot szögezzünk le: a PIM nem kegyeleti hely, a kiállításrendezés pedig nem kegyeleti aktus sem Wass Albert számára, sem Kassák Lajos számára. Érdekes, Kassákra nem kérdez rá senki."

Prőhlének most már nem lehet olyan hiányérzete, hogy Kassákra nem kérdez rá senki. Rákérdeztek. Meg általában Prőhlére is. Miért ad teret a rendszer ellenségeinek? Miért nem pártos elkötelezettséggel igazgat? Miért nem képviseli a párt irányvonalát? Ezek a kérdések maguktól értetődtek valamennyi múzeumigazgató számára még Prőhle diákkorában is. Nyilván emlékszik rájuk. Ha úgy véli, érdemes volt a Fideszt szolgálni az elmúlt húsz évben, akkor ezt a mostani helyzetet jobbnak tartja annál, ami a szolgálata kezdetén volt. Akkor, amikor az ő szavai szerint "teljesen világos volt, hogy a központosított kultúrpolitikát fel kell adni, a döntéseket, amennyire lehet, társadalmasítani kell. A gondolat szép, a rendszerváltozás hajnalán szükség volt arra, hogy a 'virágozzék minden virág' elve alapján társadalmasított döntéshozatali folyamatokban döntsenek a kulturális forrásokról." Ha ennél jobb, ami most van, akkor panaszra nincs oka. Örül, ha kap még egy esélyt, hogy megjavítsa magát, és ha ezzel nem tud élni, egyet fog érteni azzal, hogy kirúgják. Megérti, hogy helytelenül látott a múzeumban menedéket, a kormány képviselete szempontjából minisztérium és múzeum között nem lehet különbség, hiszen mindkettő, mint minden egyéb, pártirányítás alatt áll. A párt irányvonala szerint pedig a "végtelenül színes kultúránk egészének bemutatása", melyet ama sötétebb korban ambicionált, nem időszerű. Ha ellenben Prőhle úgy gondolja, hogy ez így most nem jobb, hanem rosszabb, mint kormányzati szolgálata kezdetén volt, akkor meg kell állapítania, hogy az eddigi életét minden képességével és tudásával együtt elpazarolta. Ez nem nagy öröm túl az ötvenen, de sokan átélték ezt a rendszerváltás idején is.

Ha a PIM-et nem akarták volna bevonni, mint mindent, amit lehet, a pártszolgálatos intézmények körébe, akkor Prőhle Gergelynek nem is lett volna esélye rá, hogy a Károlyi-palotában főigazgasson. Akkor a pályája egészét ott töltő, a múzeumot főigazgatásának bő évtizedében az élvonalba emelő főigazgató asszonyt, E. Csorba Csillát aligha zavarták volna nyugdíjba. De ha nem találtak volna kibúvót az életkori korlátozás alól (amit mindig találnak, ha akarnak), nulla múzeumi tapasztalattal és irodalom körüli munkássággal akkor sem lett volna esélye Prőhlének olyan pályázaton, amelyet nem politikai alapon döntenek el, amelyen a pártszolgálaton kívül állók nem tudhatták volna magukat és nem is lettek volna eleve esélytele(n)nek.

Prőhle annak tudatában pályázott, hogy csak a politikai szolgálata ad neki esélyt, ne csodálkozzon tehát, ha ezt meg is követelik tőle. Véletlenül sem kell őt sajnálni. Sajnálni magunkat kell.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!