szerző:
hvg.hu

A hírek mellett a szórakoztatásra is rámennének.

Új csatorna indítását harangozta be a Heteknek adott interjúban az ATV tulajdonosa. Németh S. Szilárd azt mondta:

Egy év múlva szeretnék kettő ATV-t látni.

Elmondása szerint az eredeti csatorna megmaradna a hírműsoroknál, az új adón viszont inkább a szórakoztatásé lenne a főszerep. A cél az, hogy az ATV tartsa a G-nap előtti nézettségét, míg az új csatornával nyitni szeretnének a fiatalabb nézők felé is.

Németh azt is elmondta: az elkövetkező hetekben bejelentik, hogy az ATV magyarországi partnere lett a világ egyik legnagyobb hírcsatornájának. Azt nem árulta el, hogy pontosan melyik hírcsatornáról van szó, csak annyit mondott, hogy a tárgyalások már hónapokkal ezelőtt megtörténtek. Ezen kívül az ATV stratégiai partnerséget kötött az IKO műsorgyártóval, és most egy „nagyszabású amerikai produkció” hazai gyártásán dolgoznak, amely várhatóan decemberben indul.

Az ATV tulajdonosa arra a kérdésre, hogy Kálmán Olga visszatér-e a csatornához, azt mondta: az Egyenes beszédnek azóta új műsorvezetője lett Rónai Egon személyében, aki megállta a helyét, így nincs okuk arra, hogy befejezzék a közös munkát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!