hvg.hu Itthon

Okirathamisítással gyanúsítják Zuschlagot

Sajtóértesülés szerint kedden bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének megalapozott gyanújával kilhallgatja a rendőrség Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselőt és a Tóth Csabát, az MSZP Vas megyei elnökét.

MTI Itthon

Kulcsár házi őrizetben marad

Meghosszabbította Kulcsár Attila házi őrizetét három hónappal, március 30-ig a bíróság – közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága hétfőn.

MTI Itthon

Már kevesebb magyart keresnek

Csökkent a katasztrófa sújtotta délkelet-ázsiai területeken keresett magyar állampolgárok száma, a Thaiföldön magyar irodák által szervezett turista úton tartózkodó magyarok pedig kivétel nélkül mind megvannak - közölte a Külügyminisztérium szóvivője.

MTI Itthon

Schmitt Pál újra jelölteti magát MOB-elnöknek

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke folytatni szeretné munkáját, és bízik abban, hogy az ötödik ciklusra is bizalmat kap a szervezet várhatóan júniusban tartandó tisztújító közgyűlésén.

hvg.hu Itthon

Ők 24-en, akik 2004 híreinek főszereplői voltak (3. rész)

A hvg.hu összeállítása azokról, akiknek minden valószínűség szerint életük eddig legjobb vagy éppenséggel a legrosszabb esztendeje volt 2004. A 12-12 közéleti figurát szerkesztőségünk aprólékos munkával válogatta ki (félóránk volt rá), három részletben közölt szórakoztató kompozíciónk így minden bizonnyal nem fog majd kiríni az ilyenkor szokásos listák közül.

MTI Itthon

Ázsiai katasztrófa: hova küldjük adományainkat?

A köztársasági elnök több karitatív szervezet segítségét kérte a délkelet-ázsiai tragédia kárainak enyhítéséhez. Itt megtalálja az adományok eljuttatásához szükséges bankszámlaszámokat.

MTI Itthon

Szili: a koalíciónak kell döntenie a köztársaságielnök-jelöltről

A koalíciónak kell döntenie a köztársaságielnök-jelölt személyéről - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke egy pénteki lapinterjúban. Bár Szekeres Imre, az MSZP alelnöke felvetette a nevét köztársaságielnök-jelöltként, de erről majd a koalíciónak kell döntenie – tette hozzá Szili Katalin.

MTI Itthon

Változó csatorna- és szemétdíjak 2005-ben

Elektronikus hulladékokra kiterjedő és visszaváltható csomagolásokat ösztönző termékdíj-rendszer, igazságosabb víz-, csatorna- és szemétdíj-elszámolás, valamint zajtérkép-készítési kötelezettség jár együtt azokkal a környezetvédelmi jogszabályokkal, amelyek január elsején lépnek hatályba.

Itthon

A kormány szerint 3-4 százalékkal nőnek a reálkeresetek

Az elfogadott költségvetés nyomán 2005-ben a reálkeresetek értéke 3-4 százalékkal, a nyugdíjak reálértéke 3,5-4 százalékkal emelkedhet jövőre - jelentette ki a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Batiz András. A Fidesz szerint a kormányzati sikerpropaganda újabb állomása volt ez a sajtótájékoztató.

MTI Itthon

Turisták ezrei szilvesztereznek "termálháromszögben"

Szakmai becslések szerint Zala megye évbúcsúztató vendégeinek legalább 60 százalékát a gyógyvizes, illetve a balatoni övezetekben fogadják. A megkérdezett kilenc hotel közül hétben belföldiek lesznek többségben.

Itthon

TASZ: stigmatizáló az abortuszellenes kezdeményezés

A Társaság a Szabadságjogokért tiltakozik az Alfa Szövetség által meghirdetett és országszerte 13 állami kórház által is támogatott abortuszmentes napok” kezdeményezés ellen - áll a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében.


A címlapról ajánljuk