Mintegy 480 millió forintos támogatást nyert négy Csongrád megyei város a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium pályázatán: Az összeg a társadalmi befogadást támogatja.
|
|
A Csongrád megyei Kistelek 136 millió 300 ezer forintot nyert egy kistérségi bölcsőde létrehozására. „Kisteleken két óvoda működik, amelyek három éven aluli gyermekeket is befogadtak. Utánuk azonban nem jár állami normatíva, ami jelentősen megterhelte a gyermekmegóvók működését. A leendő bölcsödébe 24 gyermek járhat majd Kistelekről és öt környező településről” – mondta Darabos Orsolya, a pályázat írója, a település polgármesteri hivatalának gazdasági osztályvezetője.
Mórahalom pályázatában egy, a szülők újra munkába állását támogató gyermekellátó intézmény és egy fogyatékkal élő gyermekeket gondozó intézmény szerepel, amelyek kialakítását a minisztérium 42 millió 192 ezer forinttal támogatja – közölte Nógrádi Zoltán, a homokháti kisváros polgármestere.
Mészáros Ágnes, a szentesi városháza szociálpolitikai osztály vezetője arról számolt be, hogy a város gondozási központja közel 10 millió forintot nyert a fiatal fogyatékkal élők rehabilitációs munkavégzésére. Az intézményben eddig 10 megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztattak, a támogatásnak köszönhetően további 5-10 ember munkába állására lesz lehetőség. (MTI)


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Olvasóink szakértelemre alapozott karrierre vágynak »
Hogyan szüntethető meg a munkaviszony azonnali hatállyal az új Mt. szerint? »


