1, Lekezelően, leereszkedően viselkedünk azokkal a munkatársakkal, akik szintén a végül általunk elnyert posztra pályáztak. Egy ilyen magatartás konfliktusokat gerjeszt, motiválatlanná teszi a beosztottakat, s izolál minket a közösségen belül.

2, Erősségeik helyett munkatársaink gyengeségeit, hibáit helyezzük kommunikációnk középpontjába. Ezzel nemhogy jobb teljesítményre nem tudjuk ösztökélni őket, de akár motiváltságukat is véglegesen alááshatjuk.

3, Kritikai megjegyzéseket teszünk elődünkre. Bármilyen volt is, a közösség egyelőre lojálisabb hozzá, mint hozzánk, s nem veszi jó néven, ha egy zöldfülű, aki csak most érkezett, rögtön nekiesik.

4, A nagy szavakat kis tettek követik. Ha sokat ígérünk, s nagy terveket vázolunk fel, ám a megvalósításból nem lesz semmi, a munkatársak következetlen vezetőként könyvelnek el minket, amivel egy életre aláástuk a presztízsünket.

5, Megpróbáljuk rákényszeríteni a közösségre az előző munkahelyünkről magunkkal hozott kulturális, viselkedési normákat. Ezzel nem csupán saját pozíciónkat ássuk alá, de egy életre megutáltatjuk munkatársainkkal azokat a magunkkal hozott normákat, amelyek amúgy akár jobbak, hatékonyabbak is lehetnek.

6, Nem szentelünk kellő figyelmet az új munkahely kulcsfiguráinak. Pedig ők azok, akik a közösséget mozgatják, akiknek az ellenére semmilyen reformot, újítást nem lehet keresztülvinni.

7, Nem ismerjük fel a munkatársak elismerés, dicséret iránti szükségletét. Egy jó szó, egy dicsérő kijelentés néha csodákat művel, s motivált mintadolgozót varázsol a legkedvetlenebb munkatársból is.