Sokan elegendőnek tartják, hogy önéletrajzukat eljuttassák a potenciális munkaadókhoz, s (gyakran feleslegesen) arra számítanak, hogy eddigi karrierállomásaik felsorolásával átléphetik a személyzeti szakemberek ingerküszöbét. Pedig egy megfelelő bemutatkozó levéllel még sokat javíthatnának esélyeiken.
|
|
A munkaadókhoz, vagy személyzeti tanácsadó cégekhez beömlő önéletrajzok legtöbbjével az a baj, hogy uniformizáltságuk miatt nem alkalmasak a finom szűrések elvégzésére. Ezért sokat segíthet a jelentkező önmagán és a személyzeti szakembereken is egy jó bemutatkozó levéllel. A munkaadó természetesen azt szeretné, ha olyan embereket hívna be a szóbeli meghallgatásra, akik valóban megfelelnek az alkalmazási feltételeknek, a munkát kereső pedig szeretné felhívni magára a figyelmet, s ha lehet pályázatával maradandó emlékeket hagyni maga után. A bemutatkozó levélnek mindkét cél elérésében jelentős szerepe lehet.
Egy versenypiac szereplőinek alapvető érdekük, hogy megkülönböztessék magukat a többiektől. Mivel pedig a bemutatkozó levél a legtöbb esetben az első érintkezési pont a munkaadóval, alapvetően fontos is. Mivel a személyzetisek egy-egy bemutatkozó anyagnak alapállásban legfeljebb perceket szánnak, kimondhatatlanul fontos, hogy sikerüljön felkelteni az érdeklődésüket, netán arra késztetni őket, hogy olvassák végig a bemutatkozást. A kísérőlevél ezért nem lehet unalmas, nem szabad benne nehezen kibogozható körmondatokat használni. Nem szabad terjengős leírásokba bonyolódni, s hosszú bekezdésekkel elvenni az olvasó kedvét a tartalom megértésétől. Sőt az a jó, ha legfeljebb egy oldalon egyszerű, pergő rövid mondatok fejtik ki a levél üzenetét. Ha ugyanis nem sikerül a figyelem szintjét feltornászni, akkor maradandó emlékeket sem lehet kialakítani azokban az emberekben, akik a pályázatról, de legalább is annak továbbításáról döntenek.
A bemutatkozó levél megírása előtt az alábbi kérdéseket mindenképpen érdemes feltenni:
1. Miért írom ezt a levelet?
2. Miért is érdeklődnének utánam?
3. Milyen akciót tervezek azután, hogy elküldtem a levelet? Például tíz napon belül felhívom őket, ahelyett, hogy várnám a jelentkezésüket.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Ismét kiírták a Családbarát Munkahely pályázatot »
Egyetemek, amik nagyot buktak a válságban »
Brutális fizetéscsökkentést élnek át a belga állami cégvezetők »
Új vezérigazgatója van a Dunamenti Erőműnek »


