szerző:
hvg.hu

Ha egy állásinterjún ülsz, nem csak téged kérdezhetnek, hanem te is nyugodtan érdeklődhetsz a cég és a pozíció iránt. Ezzel sok fontos információ birtokába juthatsz, amelyek megkönnyíthetik számodra a döntést.

Kérdezz bátran, a válaszokból
profitálhatsz
© sxc.hu
Az első és legfontosabb kérdés, hogy miért üresedett meg az adott állás. Elődöd távozásának okait megismerve megtudhatod, mire számíthatsz, ha te leszel majd a helyében. Lehet, hogy valami olyan alapvető hibát követett el, amely az állásába került, te viszont ennek ismeretében ügyelhetsz, hogy ne ess ugyanabba a csapdába.

Hányan töltötték be az adott pozíciót az elmúlt öt évben? Ha nagy volt a fluktuáció, óvatosnak kell lenned. Lehet, hogy a szóban forgó állás nagyon megviseli az alkalmazottakat, s egy idő után már nem bírják idegekkel. Előfordulhat az is, hogy a kérdéses területet felügyelő főnök nem túl barátságos, esetleg túl kritikusan áll a beosztottjaihoz, ilyenkor pedig nem árt elővigyázatosnak lenni, hogy megéri-e egyáltalán elfogadnod az állást.

Milyen rövid-, és hosszú távú célkitűzések várnak az ideális jelöltre? Ebből a válaszból nagyon sokat megtudhatsz, hiszen kiderülhet, hogy olyan dolgokért kell majd küzdened, amelyek nagyon sokat, vagy épp ellenkezőleg, szinte semmit sem jelentenek számodra. Adott esetben akár a teljes interjú kimenetelét eldöntheti, hogy milyen választ kapsz a kérdésedre.

Melyek a legnagyobb kihívások, milyen problémákkal kellett szembenéznie a korábbi alkalmazottaknak? Önmagáért beszélő kérdés, amely segít felkészülni a várható nehézségekre. Rákérdezhetsz, hogy az elődeid milyen taktikákkal igyekeztek helyt állni, illetve, hogy az interjúztatók mit javasolnak a problémák megoldására.

Kikkel kell együtt dolgozni a mindennapok során? Emellett arra is érdemes rákérdezni, hogy milyen rendszerben folyik a munkavégzés, illetve, hogy milyen formában segíti a cég a beosztott boldogulását. Ugyanitt megérdeklődheted, hogy mennyire kapsz szabad kezet a munkavégzésben, a határidők kijelölésében, illetve a különböző döntések meghozatalában.

Milyen továbblépési lehetőségek várnak arra, aki helyt áll az adott pozícióban? Az sem megvetendő szempont, hogy mennyi ideig kell jól teljesíteni, hogy megnyíljon az ajtó az előbbre lépés irányába. Persze érdemes diszkréten fogalmaznod, nehogy úgy tűnjön, mintha kizárólag ugródeszkának használnád az adott állást.

Milyen jelentős változásokra lehet számítani a cégnél a közeli jövőben? Lesz-e nagyobb átszervezés, átalakítás, bővítés, esetleg létszámcsökkentés, leépítés. Értelemszerűen ezen információk birtokában hamar kiderítheted, érdemes-e törnöd magad a pozícióért. Még egy esetleges bővítés során is veszélybe kerülhet az állásod, nem tudhatod ugyanis, hogy az adott pozíciót nem akarják-e átalakítani, megszüntetni, vagy beolvasztani más beosztottak munkájába.

Mi a siker kulcsa a vállalaton belül? Mi az amit különösen díjaznak, s mi az ami nem számít üdvözlendőnek a cég vezetői szemében. Legyen szó akár munkavégzésről, öltözködésről, szokásokról, nem árt tisztában lenni azzal, mi helyes és mi nem.

hvg.hu Karrier

Tippek a sikeres állásinterjúhoz

A cégek hagyományosan kora ősszel töltik fel az üres álláshelyeket, hogy a rövid alkalmazkodási periódus után az év üzleti csúcspontjának számító utolsó három hónapban már némi rutinnal a hátuk mögött teljes gázzal dolgozhassanak az új emberek, s a társaságok teljes gépezete zökkenők nélkül adhassa le legnagyobb teljesítményét. Akik ebben az időszakban akarnak felugrani egy cég szekerére, azoknak adunk tippeket hatrészes sorozatunkban.

hvg.hu Karrier

Tippek a fizetésről folyó alkuhoz

A fizetésről folyó megbeszéléseken kell az állásra jelentkezőknek a legtürelmesebben, legtaktikusabban viselkedniük. Mert bár a munkaadók nagyon örülnek, ha a munkatársaik elégedettek, de a megtakarításoknak legalább ennyire örülnek.

hvg.hu Karrier

Leggyakoribb kérdések és a legjobb válaszok állásinterjúra

Ott ülsz a bizottság előtt a legszebb ruhádban, remegő gyomorral, a veled szemben ülők pedig éppen arra készülnek, hogy alaposan kivesézzenek. Milyen kérdésekre számíthatsz, s melyek az ezekre adható legjobb válaszok? Összeállításunkból kiderül.

hvg.hu Karrier

Álláskereső tippek a hét minden napjára

Az álláskeresés időigényes folyamat. Közben nem árt folyamatosan képezni magunkat, hogy a jövő héten esedékes interjún már a maximumot hozhassuk ki magunkból. Az alábbi javaslatok közül egyet-egyet gyakoroljál a hét minden napján, s így jövő héten már nem lesz probléma az a fránya interjú.

hvg.hu Karrier

Mit szabad és mit nem, ha interjú közben kitör a csend

Ha máshonnan nem, hát az iskolából mindenki ismeri az érzést, ami akkor kapja el az embert, ha a jól megfontolt és kimerítő felelet után a tanár ráemeli tekintetét – és hallgat. Az állásinterjún ugyan ez gyakran megtörténik, s a csendet, amely egyre kínosabbá válik, valahogyan kezelni kell. De hogyan?

hvg.hu Karrier

A legrosszabbra számíts az állásinterjún

Tőlünk nyugatabbra az álláskeresőkre egyre nagyobb erőfeszítések várnak a munkába állás előtti utolsó nagy megmérettetésen. Az egyik jelentkezőnek egy plüssmacival kellett beszélgetnie az interjút lebonyolító személyzet kérésére.

hvg.hu Karrier

Állásmegtartó tippek új munkahelyre

Általában 3 hónapos próbaidő áll az újoncok rendelkezésére, hogy beilleszkedjenek a szervezeti kultúrába, s elsajátítsák az adott vállalatnál bevett gyakorlatokat. Az alábbi tippek segítségével bebetonozhatod újonnan megszerzett pozíciódat.