szerző:
László Éva Lilla

Átrepülni a kínai Nagy Fal fölött, fejjel lefelé lógni egy rúdról, esetleg tíz emelet magasan reklámokat kipányvázni. Szokatlan hivatásáról faggattuk Pirner Alma sztriptíz-világbajnokot, Simonics Péter siklóernyőst és Szabó Dénes ex-barlangászt, ma főállású ipari alpinistát.

„Ez aztán az igazán extrém! A csaj fejjel lefelé lóg a trapézról!” A szövegkörnyezetből nem derül ki, hogy a felkiáltást egy átlagos cirkuszi mutatvány váltotta ki. Fejjel lefelé lógott az artista. Na és? Ez a munkája. Az 'extrém' jelző létjogosultsága tehát ebben az esetben megkérdőjelezhető. Inkább veszélyes. Nem szokványos. És még sorolhatnánk. Összeállításunkból kiderül, hogyan jellemzi hivatását a sztriptíztáncosnő, a siklóernyős és az ipari alpinista.

Rúdon innen és túl

Pirner Alma
© www.pirneralma.hu
„Tizenéves voltam, amikor eldöntöttem, hogy revütáncos szeretnék lenni, de mivel a műfajnak itthon már nincs kultúrája, sztriptíztáncos lettem” - mesél a kezdetekről Pirner Alma. A dekoratív hölgy számos nívós férfimagazin címlapján megmutatta már magát, itthon és külföldön egyaránt. Alma, aki az Erotika kiállítások gyakori vendége, egy évig a Moulin Rouge szólótáncosa volt.

„Kilenc éve dolgozom erotikus-sztriptíz és revütáncosként, de aerobikoktatói végzettségem is van. A sztriptíz-aerobikkal Amerikában 'találkoztam', és rögtön arra gondoltam, jó lenne ezt a kizárólag nőknek szóló műfajt itthon is népszerűsíteni. Három éve megnyitottam saját iskolámat - mondja Alma, hangsúlyozva, hogy a tánc eme szórakoztató és nőies változata nincs korhoz kötve. A legfiatalabb tanítványa tizennégy, a legidősebb hetvenéves.

A sztriptíztánc Alma szerint önmagában nem tekinthető extrém munkának.  „Ünnepnapokon, így karácsonykor és szilveszterkor is dolgozom. Hétközben a tánciskolában tanítok, péntek reggel pedig rendszerint külföldre utazom, ahol fellépések várnak rám. Amikor hosszabb turnéra indulok - Alma az interjút követően három hónapos kanadai körúton vesz részt - hetente hat napot dolgozom, hetente 24-25 fellépésem van (egy műsor 25 perces). Vasárnaponként aztán másik városba utazom tovább, ahol minden kezdődik elölről. Ez már extrémnek számít” - avat be a kulisszatitkokba a sztriptíztáncosnő.

A feszített munkatempót látva óhatatlanul is fölmerül a kérdés: ebben a szakmában meddig maradhat a csúcson valaki? „Eddig azt gondoltam, harminc éves kor után már nem érdemes sztriptíztánccal foglalkozni. Amikor Kanadában jártam, kiderült, hogy a leghíresebb táncosnők 35 év körüliek. A lényeg: ki, hogy tartja magát, és meddig képes arra, hogy megújuljon.”

Extrém munka a tengerentúlon
Amerikában az extrém munka fogalmát másképp értelmezik, mint itthon. A Harvard Business Online magazin egyik írásában részletesen kitér azokra a kritériumokra, amelyek az extrém munkát jellemzik. (Ha tíz felsorolt jellemzőből legalább öt illik a munkavállalóra, biztos, hogy ebbe a csoportba tartozik) . Ezek sze-rint, aki heti hatvan óránál többet dolgozik, rendszeresen utazik, munkabeosztása kiszámíthatatlan, szoros határidők sakkozzák be, felelőssége pedig jóval nagyobb a megszokottnál, egész biztos, hogy munkafüggő.
A szakma számos előnnyel kecsegtet: jó kereseti lehetőség, rugalmas munkaidő, és sehol egy főnök, aki megszabná, hogy a beosztott mikor, mit csináljon. Ám mindezért kőkeményen meg kell küzdeni: egy igényes műsor begyakorlása hosszú hónapokat vesz igénybe, ahhoz pedig, hogy a táncosnőt megismerje a szakma, alkalmi munkákat is el kell vállalnia, mert ha egyszer nemet mond egy fellépésre, előfordulhat, hogy legközelebb nem hívják. „Gyakran betegen is dolgozom. Ahhoz, hogy valaki az élmezőnybe kerüljön, és itt is maradjon, elsősorban tehetség kell, kitartás, szorgalom, jó kommunikációs készség és alázat. Ha valakinek nincs erős egyénisége, könnyen beszippantja az éjszaka, az alkohol, a drogok rabjává válhat - vázolja hivatásának árnyoldalait Alma, akinek van egy biztos pont az életében: fellépéseit, utazásait férje készíti elő, utazásaira is ő kíséri el.

A kiemelkedő kereseti lehetőségek mellett arról már kevesebb szó esik, hogy ha egy sztriptíztáncosnő komoly nemzetközi versenyen szeretné megmérettetni magát, bizony több százezer forintra rúgnak a felkészülés költségei. A befektetés azonban legtöbbször megtérül: ismertséget, újabb és újabb felkéréseket hozhat. Különleges vetkőzőszámával - egy kilenc méter hosszú selyem anyagon egyensúlyozva dobta le magáról ruháit - Alma a 2007-es Sztriptíz vébén első helyezést ért el,  emellett elnyerte az Év Előadóművésze, valamint a Média kedvence különdíjat is. Hogy mi hajtja előre? A táncosnő erről így vall: „A tánc nemcsak hivatás, hobbi is. Nem is lehetne másképp.” 

Bajnok a magasban - siklóernyővel (Oldaltörés)

„Szállj velem!”


Szelek szárnyán
© Fly Away
„A siklóernyőzés nem csak egy sport, meditáció is” – avat be életfilozófiájába Simonics Péter, a magyar siklóernyős válogatott szövetségi kapitánya solymári főhadiszállásán. Címeit, helyezéseit sokáig lehetne sorolni, ám ő csak szerényen legyint, ha ezek szóba kerülnek. Saját bevallása szerint nem az elért eredmények éltetik, inkább az, hogy tapasztalatait megoszthassa tanítványaival. A műhelyben, amely siklóernyős elméleti óráknak is helyt ad, nem a falra aggatott oklevelek ragadják meg a figyelmet, hanem a takarosan felhalmozott sisakok, ernyők, műszerek és szaklapok sokasága.

A háromgyermekes családapa húsz éve a sportág szerelmese, mai napig ő az egyetlen magyar siklóernyős, aki társával (Forgó Szilárddal) világcsúcsot repült: 2002-ben Brazíliában például 285 kilométert szárnyalt. „Ez az életem”- meséli Simonics, aki eleinte a hegymászás szenvedélyének hódolt, mígnem a nyolcvanas évek végén egy hegyi túrán megismerkedett a siklóernyőzéssel. Szerelem volt első látásra, olyannyira, hogy bár a siklóernyőzés ekkoriban még nem számított felkapott sportágnak, hiszen Nyugat-Európában éppen csak megalakultak az első „sejtek” (klubok), a férfi itthon megalapította saját iskoláját. 

„Az 1992-es Európa bajnokság volt az első, amin indultam, 1995-től 2000-ig a világkupa mezőnyben versenyeztem. Azóta bejártam a világot: Mexikóban egy vulkán, Afrikában a Kilimandzsáró oldalán repültem, elsiklottam a kínai Nagy Fal fölött, átrepültem az Egyenlítőt, jártam Ausztráliában és Japánban is” - idéz fel néhány emlékezetes pillanatot Simonics, megemlítve egy spanyolországi, 4689 méterről történő repülést is.


Simonics világcsúcsot repült
© Fly Away
„Az én értékrendem szerint az extrém sport nem azért „extrém”, mert veszélyes, hanem azért, mert a siklóernyősök a konvencionálistól eltérő környezetben mozognak. Vannak önmagukra és a környezetükre veszélyes emberek. Ám a sportág nem az. Ha valaki betartja a szabályokat, nem éri baj” - hangzik a szakember véleménye. „Ahhoz, hogy valaki magas szinten űzhesse a siklóernyőzést, kitartás kell, nyitottság, és az sem árt, ha az illető jártas a keleti filozófiában” - summázza az ideális siklóernyős tulajdonságait Simonics Péter. „Amikor elszakad a lábad a  földtől, egészen új dimenziók nyílnak meg előtted. A legtöbb siklóernyős, aki tériszonnyal küzd, előbb-utóbb legyőzi rettegését” - teszi hozzá.

A magyar siklóernyős válogatott szövetségi kapitánya szerint az oktatás egészen másfajta kihívást jelent, esetenként különleges feladatokkal: Simonics Péternek például több nyugdíjas diákja is van. „Nagy kihívás őket tanítani. Egészen más a mozgáskoordinációjuk, mint egy huszonévesnek. Emellett komoly élettapasztalatokkal bírnak, így nehezebben fogadják el, hogy lehet nekik újat tanítani.”

Hogy az élményszerzés költségei se maradjanak homályban: egy középkategóriás siklóernyős-felszerelés a szakember számításai szerint 150-250 ezer forintból kijön: ebben benne van a siklóernyő, a mentőernyő, és a beülő. Ehhez jönnek még a kiegészítők: sisak, ruha, GPS, esetleg kombinált műszer.  Bár egy három hónapos képzést követően (hozzávetőlegesen hetvenezer forint) bárkiből lehet siklóernyős, nem praktikus rögtön új felszerelést venni, érdemes használt darabokból összeállítani a kellékarzenált, míg az ernyős megbizonyosodik róla, hogy a repülés élete részévé vált, nemcsak futó szeszélyről volt szó.

Házfalakon függeszkedő ipari alpinista (Oldaltörés)

Kötélen a szabadság


„Diákkoromban jó kereseti lehetőséget jelentettek az ipari alpinista munkák, négy éve azonban főállásban is ezen a területen dolgozom, előtte barlangásztam” - meséli Szabó Dénes. A fiatalembernek saját ipari alpinista cége van, emellett a Greenpeace koordinátoraként arra tanítja a szervezet aktivistáit, hogyan kell biztonságosan mászni - hídra, alagútra, falra. A mászási, függeszkedési technika ugyan elméletben néhány hét alatt elsajátítható, de ahhoz, hogy valaki profi legyen, legalább kétéves gyakorlat kell - vagyis naponta hat-nyolc órát terepen kell töltenie, lógva. Minden megbízás más kihívást rejt: magas szintű  technikai tudás, kreativitás szükséges ahhoz, hogy az ipari alpinista bármilyen helyzetben föltalálja magát, és meg is tudja oldani ezeket. 

Ipari alpinisták bevetésen
© www.extremelmeny.hu
A hivatásos ipari alpinisták munkája a szokásosnál több veszélyt rejt, ám a rizikófaktor kiküszöbölhető: megfelelő fizikai erőnlét-tel, lankadatlan figyelemmel, és persze biztonsági óvintézkedésekkel megelőz-hetők a balesetek. Egy-egy karabíner például, amivel a nagy teherbírású kötélen rögzítik magukat a szakemberek, (a mozgás irányától függően) akár 2000-2500 kilót is elbír.

Az ereszkedőeszközök, mászógépek, egyéb alpin-technikai eszközök acélból, alumíniumból, vagy titánból készülnek, ezért ha rendeltetésszerűen használják őket, elvileg nem történhet baleset.

„Évente egy-két halálos kimenetelű baleset történik. Mivel a szokásostól eltérő környezetben dolgozunk, elég magas, kilencven százalékos a halálos munkabalesetek aránya” - ismerteti a tényeket a szakember. Ezek legtöbbször emberi figyelmetlenségnek tudhatók be, de előfordulnak elképesztő esetek is, amelynek az ipari alpinista a szenvedő alanya. Néhány éve a média is beszámolt arról, hogy egy lakó egyszerűen elvágta a házfalon lógó ipari alpinista kötelét, mert zavarta, hogy a férfi az ablaka előtt dolgozik. A szerencsétlenül járt munkás a hatodik emeletről zuhant egy bádogtetőre, és csak hajszálon múlott az élete: az egyik lakó az ablakon keresztül húzta be lakásába. 

Az ipari alpinistákat általában reklámtáblák, plakátok, molinók kifüggesztéséhez, ablaktisztításhoz, galambhálók felszereléséhez hívják, de az is előfordul, hogy az ügyfél ablakon keresztül érkező csinos hoszteszt rendel a bulijára. Mivel ez egy férfias szakma, egy-két lány dolgozik csak terepen, ők is inkább a már említett különleges alkalmakkor. A hazai piacon harminc-negyven cég közvetít szakképzett ipari alpinistákat, bérük napi 7-15 ezer forint (ezért nyolc órát dolgoznak). „Ismerek ötvenéves alpinistákat, de negyvenöt év fölött azért már érezhetők a szakma hátulütői, fokozottan jelentkeznek az egészségügyi problémák: ízületi bántalmak, derékfájás” - vázolja a helyzetet Dénes, amikor rákérdezek a nyugdíjkorhatárra.

Az alapfelszerelés: beülő (ebben tölti az ipari alpinista a nap nagy részét, mikor függeszkedve dolgozik), karabínerek, mászó- és ereszkedő eszközök körülbelül 80 ezer forintba kerülnek, ehhez jönnek még az egyéb költségek. A speciális kötél métere például négyszáz forintba kerül, de nem olcsó a kötélvédő tasak és a sisak sem. Ez utóbbi viselője fejméretéhez igazítható (szó, mi szó, nem túl kényelmes, mert erősen lehúzza az ember fejét). A kényelmetlenségek - amelyek csak egy átlagos embernek kényelmetlenségek -, és a nem szokványos körülmények ellenére egyre többen végeznek ipari alpinista képzést.

„A pénzkereseti lehetőségen kívül sokkal csábítóbb, hogy az ember a saját határait próbálgathatja. A munkám kicsit extrém, mindig új kihívások elé állít. Ez felpörget” - vallja Szabó Dénes. „Ám mindig észnél kell lenni, mert ha hibázol, az az életedbe kerülhet.
László Éva Lilla Karrier

„Ötven felett lehúzhatom a rolót”

Belibben egy fodros szoknya, felvillan egy bájos mosoly, és máris a fiatal hölgy ül Irénke néni helyén a recepciós pultnál? A munkahelyi diszkrimináció egyik leggyakoribb formája az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés. Ha a munkavállaló elmúlt ötven, akkor az Európai Unió rendelkezései szerint hátrányos helyzetűnek minősül. Hogyan bizonyíthatja be az elbocsátott középkorú dolgozó, hogy diszkrimináció áldozata, és milyen kedvezményeket igényelhetnek azok, akik ötven év felettieket alkalmaznak? Cikkünkből kiderül.

László Éva Lilla Karrier

"Meleg vagyok, de emiatt nem fogom rosszul érezni magam!"

Mi lesz az alkalmazottal, ha a vállalatnál szárnyra kap a pletyka, hogy meleg? Meddig titkolhatja szexuális orientációját attól tartva, hogy kollégái kiközösítik, esetleg elbocsátják a cégtől? A hazai nagyvállalatok törekvései, hogy a melegeket érintő diszkrimináció-ellenes alapelveket a gyakorlatba is átültessék, bizony még gyerekcipőben járnak, sőt, a problémát egyes szakterületek képviselői igyekeznek elkendőzni. Közben a meleg munkavállalók dolgoznak, együtt élve a tudattal, hogy másságukra bármikor fény derülhet.

László Éva Lilla Karrier

Halálos munkabalesetek: ki fizeti meg az árát?

Szinte nem telik el hét, hogy ne hallanánk: lezuhant az állványról egy munkás, gépkezelés közben életét vesztette egy dolgozó. Április 28-án lesz tíz éve, hogy itthon hivatalosan is megemlékezünk a munkahelyi balesetek halálos áldozatairól. Az emberi figyelmetlenség, a hanyagság évente még mindig több mint száz emberéletet követel. A növekvő bírságok vajon elrettenthetik-e azokat, akik nem tartják be a munkavédelmi szabályokat? Írásunkból kiderül.