Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Egyre több szakmának alkonyul be, a kisiparosok lassan becsukhatják a boltot. Jogos félelmekről van szó, vagy a globalizáció szülte pánik beszél a mesterekből, amikor így vélekednek? Szakmájáról, annak buktatóiról és a korántsem rózsás jövőről mesél Hegyessy Árpád órás- és Révész Éva szabómester. A kihalófélben lévő szakmákról, a jelenség hátterében meghúzódó okokról Gráfik Imre néprajzkutatót faggattuk.
Órajavítás mesterfokon. Régi műszerek © hvg.hu |
Ma is működik órásképző iskola, de a szakma kihalófélben van, mert évente alig néhány fiatal jelentkezik, az iskola fennmaradása komoly veszélybe került - vázolja a szakmai utánpótlás nehézségeit Hegyessy Árpád. A legnagyobb probléma - amellett, hogy a szakmának manapság nincs keletje - a gyakorlati képzés hiánya. A diákok ugyanis hiába végzik el a szakiskolát, csak elméleti képzésben részesülnek, a hosszú évekig is elhúzódó gyakorlat viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy szakmailag felkészültek legyenek. Akit ez a követelmény nem riaszt vissza – emellett pedig van érzéke és kedve a mesterséghez, kitartó és szorgalmas –, azt a kezdő felszerelés magas költségei és a bizonytalan megélhetés még mindig visszarettenthetik.
A munkavégzéshez szükséges alapfelszerelés, a gépek, szerszámok nagyon drágák, s ezeket mind a tanulónak kell beszereznie. Az induló készlet a legfontosabb alapdarabokkal – esztergapad, csiszológép, óramosógép –, akár félmillió forintba is kerülhet, ráadásul ezek csak az órásiparban használható speciális szerszámok. Jóval könnyebb helyzetben vannak azok, akik a családi hagyományokat követve választják a mesterséget, ugyanis nemcsak a szaktudás, a felszerelés is apáról fiúra száll. „Igen, ebben a szakmában kevés nő dolgozik, a mesterek között talán két-három nő akad” – erősíti meg Hegyessy a feltevést, miszerint ez egy férfias szakma.
| Órások tömörülése |
Ötven éve, tizenöt órás kisiparos összefogásával alakult meg az Órások Szövetkezete. A hatvanas évek végére a szövetkezet több mint ötszáz főt foglalkoztató közép-vállalkozássá fejlődött, amely az órajavításon, az árusításon és a tartozékok értékesítésén kívül ékszerjavítással és értékesítéssel is foglalkozott. |
„A szakma halálát a fogyasztói társadalomban látom. Ha elromlik egy óra, az emberek inkább vesznek egy újat, ahelyett hogy megjavíttatnák a régit” – ad hangot aggodalmának Hegyessy Árpád. Véleménye szerint nem arról van szó, hogy ne lenne kereslet az órások munkája iránt, hiszen mindig lesz igény az antik ketyegők javítására; sokkal inkább arról, hogy egyre kevesebb a tapasztalt órásmester, lassan kihalnak a nagytudású öregek.
Az antik órák javításához alapos szakmai tudás, felkészültség kell, mindezt pedig csak egy hozzáértő mester mellett sajátíthatja el a pályakezdő. A sokszor 150-200 éves mechanikus óraszerkezeteket aprólékos műgonddal, gyakran hosszú hónapokig, olykor évekig tökéletesítette készítőjük. Éppen ezért csak néhány hazai mester vállalkozik rendbehozásukra. Nagy kihívás, ha egy évszázados órát kell működőképessé varázsolni, a hiányzó alkatrészeket ugyanis általában maga az órásmester készíti, latba vetve minden tudását, hogy kitalálja, hogyan gondolkodhatott a műremek egykori készítője.
Az évszázados fortélyokra és szaktudásra világszerte komoly kereslet van. Erre utal, hogy a magyar mesterekhez még Németországból és Amerikából is érkeznek patinás, javításra szoruló ketyegők. Ezekben az országokban ugyanis szinte teljesen elsorvadt az iparágnak eme szegmense. „Pedig a világ legkönnyebb szakmája – nevet Hegyessy Árpád – hiszen mindössze pár grammos alkatrészeket kell összerakni.”
Kinyomtatom
Elküldöm
