Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Bizonyára sokan felvonják a szemöldöküket, esetleg el is fintorodnak, ha kiderül, hogy patológussal, netán preparátorral hozta össze őket a sors. E korántsem szokványos foglalkozásokhoz ugyanis az általános közvélemény hullát, vért és bűzt társít, kár lenne tagadni. Mi rejtőzik a tévhit mögött? Miért ideális szakma a nők számára a patológia? Milyen veszélyeket rejt egy kitömött házi kedvenc? Patológus és preparátor beszél a szakmájáról.
„Halottak, hullaház, halottaskocsi. Az emberek agyában rögtön ezek a képek villannak föl, ha szóba kerül, hogy patológus vagyok. A legtöbben azt képzelik, hogy véres köpenyben, az alagsorban, villogó neonlámpák alatt boncolok” – meséli némi derűvel a hangjában Vida Lívia, akit a Pécsi Orvostudományi Egyetemen harmadéves korában ejtett rabul a patológia varázsa. A fiatal anya, aki jelenleg két kisgyermekével van otthon, imádja munkáját, bár elismeri, hogy a szakma egykori presztízse mára megkopott, sőt, egyesek – orvosi körökben is – méltánytalanul lenézik.
Szív: erek és szövetek |
A boncolás azonban a szakmának csak egy apró szegmense. „Lenyűgöző, amikor a szerveket megvizsgálva – például a szív, tüdő, vagy vese állapotából – kiderül, hogy mi okozta a beteg halálát, és sikerül rekonstruálnunk, hogy mi történhetett vele élete utolsó perceiben. Olyan ez, mint egy nagy keresztrejtvény, amit meg kell fejteni – szemlélteti a folyamatot Vida Lívia.
Ahhoz, hogy egy patológus jól végezze a munkáját, az orvostudomány minden területén jártasságot kell szereznie. Annak ellenére, hogy sokan egyszerűen csak háttérszakmaként határozzák meg a patológiát, létjogosultsága és gyakorlati haszna megkérdőjelezhetetlen. Ahogy a szakember fogalmazott: minden, amit egy emberből kivesznek, legyen szó epehólyagról, manduláról, vagy valamilyen szövetről, átmegy a patológus kezén, aki amellett, hogy felállítja a diagnózist, gyakran gyógymódot is javasol. A gyakorlatban mindez úgy néz ki, hogy a patológus a biopsziát – élőből vett szövettani mintavételt – követően a diagnosztika során megállapítja, hogy jó- vagy rosszindulatú elváltozásról van-e szó: a rosszindulatú daganat milyen stádiumban van, lehet-e műteni, illetve milyen kezelés lenne hatékony az adott esetben.
Adott esetben izgalmasabb lehet diagnosztizálni egy elváltozást, mint meggyógyítani a beteget – véli Vida Lívia, aki az elemző, gondolkodást és összpontosítást igénylő mikroszkópos munkát szereti. „Számomra lelkileg megterhelőbb lenne olyan emberek között dolgozni, akiknek a betegségét mélyen átérzem” – magyarázza Lívia, hogy miért nem lett például gyerekorvos. Szerinte könnyebben megőrzi az ember az életkedvét, lelkesedését, és később ég ki, ha nem kerül közvetlen kapcsolatba a beteggel – akit sajnál –, hanem csak a szövettani mintákat látja.
Óhatatlanul is fölmerül a kérdés: hogyan tudja megőrizni egészséges lelkületét és lelkesedését, aki minden nap kóros elváltozásokat diagnosztizál, betegségre utaló jeleket keres, esetleg boncol? A családi életet remekül össze lehet egyeztetni a szakmával – avat be a titokba Lívia. Egy patológusnak nem kell ügyeletet vállalnia, ami különösen a kisgyermekes anyák számára előnyös. Ám mindez még nem elég ahhoz, hogy egy nő ezt a legkevésbé sem nőies pályát válassza.
Csak a szemléltetés kedvéért: a pécsi egyetemen például jóval kevesebb nő dolgozik ezen a területen. A dunántúli városban nemcsak a nemek aránya között van jelentős eltérés: a patológusok életkora is generáció-váltást tükröz. A legfiatalabb adjunktus negyven éves, a legfiatalabb szakorvosok pedig frissen végeztek. A harminc és negyven év közötti patológusok eltűntek: a fővárosban vagy külföldön vállaltak munkát.
Kinyomtatom
Elküldöm
