Pornó testközelből: véget nem érő orgia?

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: pornó; szex; Kovi;

Cicik, popsik, szerszámok, síkosító készenlétben, no meg egy friss, kéthetes AIDS-teszt a nem létező nadrágzsebben, és már forog is a film. Király Kati pornószínésznőt és a legismertebb hazai pornófilmrendezőt, Kovit faggattuk szakmájuk rejtelmeiről. Kulisszatitkok a kamera elől és mögül.

Az első pornófilmet 1991-ben forgattam. Eleinte rengeteg nehézséggel kellett szembenéznem: nem tudtam, merre induljak, hiszen nem mozogtam filmes berkekben - addig fotóriporterként dolgoztam -, nem voltak szakmai tapasztalataim, sem összeszokott stábom. Akkoriban ráadásul még egyetlen hazai cég sem volt a piacon, amelyik profi színvonalon - hozzáértő stábbal, profi körülmények között - minőségi filmeket gyártott volna - mesél a kezdetekről Kovács István, vagy ahogy mindenki ismeri: Kovi.

Kovi. Kézben tartja a dolgokat
© hvg.hu

A pornófilmrendező a kilencvenes évek elején megalapította saját cégét, amely kizárólag magyar filmeket gyárt - hazai szereplőkkel -, és belevágott: meghirdette az első castingot. Ám milyen a sors, a produkció kis híján meghiúsult, mert Kovit éppen akkor jegyezték elő térdműtétre, amikorra a válogatás és a forgatás időpontját kitűzték. A profi stábnak és a rendező egyik barátjának köszönhetően azonban elkészült az anyag, ezzel pedig kezdetét vette a hazai pornóipar felvirágzása.

Pornófogyasztási szokásaink gyökeres változásának ékes bizonytéka, hogy ma már nem kell "lasszóval fogni" a színészeket, mert arcukat, nevüket adják egy-egy produkcióhoz. A kilencvenes évek elején még merőben más volt a helyzet: a szereplők igyekeztek megőrizni inkognitójukat. Ez egészen addig sikerült is nekik, amíg az itthon leforgatott filmek csak külföldön jelentek meg. Ám mihelyst a hazai piacot ellepték a hazai gyártású produkciók, elterjedt az internet-használat,  nem beszélve a számos szexcsatornáról, a névtelenség, arctalanság megszűnt.

Felnőttes játékok
© sxc.hu

Mindenféle filmnek van keletje a piacon: csináltam csak leszbifilmeket, és forgattam melegpornó-filmeket is. Nem találtam kivetnivalót ezekben - mondja Kovi, hangsúlyozva, hogy a szélsőséges aberrációkat felvonultató filmek nem tartoznak az általa elfogadott műfajba. „A filmjeim különlegesek, mert - amellett, hogy a nevemet, arcomat adom hozzájuk - a szereplők bármikor szembe jöhetnek az utcán az emberrel” - magyarázza a koncepciót Kovi. Hamar rájött - teszi hozzá -, hogy nem lehet csak saját gyártású produkciókból megélni, ezért azoknak a filmeknek is megveszi a magyarországi jogait, amelyeket nálunk forgatnak.

Gyakorlat teszi a mestert
Egy kilencven perces pornófilm öt-hat jelenetből áll. Egy nap alatt általában két-három jelenetet vesznek föl, a forgatás három-négy napig tart, amit az utómunkák - szinkron, vágás stb. - követnek.  A pornófilmek forgatókönyvében az akciójeleneteket nem részle-tezik.  Két csoportba sorolhatók a művek: vannak a 'bárgyú' filmek, ezekben az aktuson van a hangsúly, néhány mondat után a szereplők akár a legextrémebb helyszíneken is - golfpályán, autószerelő-műhelyben vagy egy raktárban - akcióba lépnek. Azoknak a filmeknek, amelyeknek konkrét történetük van,  a játékidő 20-25 százaléka párbeszéd.

A hazai piacon csak néhány igazán nagy pornófilmgyártó stúdió fér meg, ezek egyike a Luxx Videó, Kovié. A rendező 2002-ben kapta az első Pornó Oszkárt, gyűj-teménye azóta egyre gyarapszik.

A rendezőnek a legnagyobb kihívást eddig a Porn Wars-trilógia forgatása jelentette; saját bevallása szerint jó pár álmatlan éjszakája volt miatta. „A forgatás előtt egy héttel például - 2005 novemberében - elromlott a fűtés a stúdióban. Mínuszok voltak, havazott. Ráadásul éjszakánként rendre eszembe jutott egy-egy ötlet a forgatással kapcsolatban, amit reggelre mindig el is felejtettem” - meséli Kovi, akinek rendezőként nemcsak a gyártási folyamat során felmerülő nehézségekkel kell szembesülnie, hanem a szereplők gondjaival is:  hogy működőképes-e a fiúk szerszáma, a lányok megfelelnek-e bizonyos esztétikai elvárásoknak stb.

A fiúknál kisebb a „szelekció”, nem öregszenek ki hat-nyolc év alatt a szakmából, mégis előfordulnak lebőgések: nem ritka, hogy a forgatáson valaki csődöt mond. Ilyenkor ki kell várni, míg újra 'működőképes' állapotba kerül, legrosszabb esetben mást kell keresni a helyére, és az addig leforgatott anyag mehet a kukába - világít rá a nehézségekre Kovi. A lányoknál leginkább az okoz gondot, ha "nem érzik a kamerát", úgy viselkednek, mint egy darab fa. Ezért rizikós, ha egy szereplőt ügynöke ajánl be a produkcióhoz, és a rendező nem készít róla próbafelvételt. Ráadásul ez az a műfaj, ahol minden erőlködés hiábavaló, ha nem sikerül elhitetni a nézővel, hogy amit lát, a valóság. Ilyenkor merül föl a kérdés: mi motiválja a rendezőt?

„Jó érzés, ha úgy állok föl a vágóasztaltól, hogy a maximumot hoztam ki a leforgatott anyagból, és az emberek fölismerik a stílusomat, ha elkezdődik a film. Amikor a nevemet és az arcomat adtam a produkciókhoz, az volt a célom, hogy megszüntessem az előítéleteket, amelyek ezt a szakmát övezik” - hangzik az őszinte vallomás. A taktika bevált, megjelentek a pornósztárok, akik a nyilvánosság előtt vállalták, mivel keresik kenyerüket, és mára a közönség is elfogadja ezt: az évente megrendezett Erotika Kiállításon lassan egy gombostűt sem lehet leejteni, annyian kíváncsiak a tévéből jól ismert arcokra.

Pornózás: munka vagy szórakozás? (Oldaltörés)
Király Kati
© Stiller Ákos

Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam, a barátaimtól és ismeretlenektől egyaránt. Soha nem ért atrocitás, nem "kurváztak" le, talán azért, mert nem vállalok "pasis" jeleneteket - vélekedik Király Kati, az egyik legismertebb hazai pornószínésznő, aki immár nyolc éve dolgozik a szakmában. 

„A szüleim büszkék a sikereimre, és a párkapcsolataimban sem származott hátrányom abból, hogy pornózom. Bár az igaz, hogy egy idő után az állandó távollét, a rendszertelen időbeosztás feszültséget generálhat. A pasik eleinte odavannak érte, hogy egy csinos csajjal villoghatnak, akire még a barátok is rágerjednek - és rögtön megnézik a képeit a neten -, a gondok akkor kezdődnek, amikor sokat van távol az ember. Ilyenkor fölmerül a kérdés, hogy miért forgat, miért nem hagyja már abba. Én mindig eltartottam saját magamat, ezután sem lesz másképp” - mondja Kati. De ne siessünk előre!

Cathy Moore-ból Király Kati
Király Kati - művésznevén Cathy Moore - 1999-ben kóstolt bele a modellkedés és filmezés világába. Eleinte divat-, majd aktmodellként dolgozott, a legnívósabb külföldi lapok címlapján szerepelt. Az egyik amerikai erotikus magazinban 1999-ben ő volt Miss September, majd a tizenkét lány közül megválasztották az év nőjének. Ettől kezdve felfelé ívelt pályája,  saját bevallása szerint nyolc év alatt megszámlálhatatlanul sok hazai és külföldi pornófilmben szerepelt. Olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint a szakma császáraként ismert - és a legnívósabb szakmai díjjal, az AVN-nel (Adult Video News) kitüntetett - amerikai Michael Ninn, vagy Kovi, a hazai pornóipar koronázatlan királya, aki azt tanácsolta neki, hogy válassza a Cathy Moore művésznevet. Katit azonban világszerte Király Katalinként ismerik, így felvett nevét hamar elhagyta. 
Kati 2006-ban megkapta a Szexkorona díjat a legjobb leszbikus színésznő kategóriában.

Hogyan kap valaki szerepet egy pornófilmben? A castingokat övező legenda, miszerint a válogatáson a lányok orálisan izgatják leendő kollégájukat, rátermettségüket bizonyítandó; a színésznő beszámolója alapján rögtön semmivé foszlott. A kiábrándító valóság az, hogy a lányok hónuk alá csapva portfoliójukat - amiből kiderül,  milyen munkákat tudnak maguk mögött - besétálnak egy válogatásra, levetkőznek a kamera előtt, készül róluk néhány aktkép, majd megszületik a döntés: alkalmasak-e a szerepre.
 
A kezdő lányok castingról castingra járnak, a befutott pornócsillagok azonban kedvükre válogathatnak a filmes ajánlatok közül. Míg a fiatal, tapasztalatlan lányok nem engedhetik meg maguknak, hogy egyetlen szerepet, fotózást is visszautasítsanak, addig a sztároktól szinte elvárják, hogy ne szerepeljenek tucatnyi produkcióban havonta, mert így egy idő után eladhatatlan lesz az arcuk, a közönség rájuk un, és négy-öt év múlva le is húzhatják a rolót.

A pornóiparban is „túltermelés” van: sok az új arc, évről-évre egyre több lány érzi úgy, hogy ezen a területen szeretne befutni, közülük azonban csak kevésnek sikerül feltornásznia magát a csúcsra, és hosszú évig őrizni pozícióját.

Talán három-négy lány dolgozik még aktívan azok közül, akikkel együtt kezdtem a pályát - mondja Kati. Többségük gyorsan kihullik: ha nem kopik meg a varázsuk, elharapódzó lelki bajaik miatt mondanak búcsút a szakmának. Azoknak ugyanis, akik a kamera előtt mindent bevállalnak - a csoportos szextől kezdve az anális kalandozásokig -, sokkal  nehezebb feldolgozniuk a munkájukkal járó traumákat. Nem ritka, hogy zuhanyozás után még mindig úgy érzik, hogy nem mosták le magukról az aznapi forgatás - és akár négy-öt férfi - ragacsos nyomait.

Én a kezdetektől fogva csak egyedüli, vibrátoros, illetve leszbikus jelenetet vállaltam, a "pasis" aktus szóba sem jöhetett, ezt megtartottam magamnak és a páromnak - mondja Kati. „Az évek során ez annyiban változott, hogy most már olyan jelenetet is elvállalok, amiben fiúk is szerepelnek, de ők nem érhetnek hozzám.” Hogy egy pornószínésznő sikere és népszerűsége nem azon múlik, hány férfival és milyen pózban szexel, vagy mekkorára pumpáltatja kebleit, arra jó példa a fiatal pornószínésznő esete, akit Kovi többször is felkért egy-egy szerepre, annak ellenére, hogy tudta, Kati férfiakkal nem dolgozik együtt. Kati pedig jött, játszott, varázsolt, olyannyira, hogy "akciója" köré épült a többi jelenet. 

Gyönyör varázsütésre: illúzióktól a valóságig (Oldaltörés)

A pornós munkát is csak szívvel-lélekkel érdemes csinálni. Pusztán az anyagi jólét reményében nem éri meg évekig összeszorított foggal pucsítani, ugyanis a pornózás várható hozadékai - lelki, esetenként testi bajok - megkeseríthetik a színészek életét. A 14 napos AIDS-teszt - a negatív eredmény - követelmény, ám nincs garancia arra, hogy a színész nem kap el semmi nyavalyát a partnerétől - számol be a szakma árnyoldalairól Kati. Mindegyikünk átesett már valamilyen fertőzésen: ezek többnyire bakteriális, gombás fertőzések, esetleg chlamydia. Kezdő színésznők előszeretettel használják műkörmeiket is egy-egy altáji jelenetnél, így a hüvelyi fertőzés esélye megnő. Ma már vannak olyan termékek, például a fertőtlenítő kendő, vagy a spermicid anyaggal átitatott speciális szivacs (ezt a hüvelybe kell felhelyezni, eltávolítása azonban roppan időigényes és kellemetlen), amelyek elvileg védelmet nyújtanak a kórokozók ellen, illetve meggátolják a testnedvek ki- és beszivárgását a szexjelenetek közben.

© Stiller Ákos

Sokakban él a tévhit, miszerint a pornófilmforgatás egyetlen véget nem érő orgia, ahol a fiúk naphosszat szép lányokkal kamatyolnak, akik élvezik a kényeztetést. Ha betekintünk a kulisszák mögé, rögtön lehull a lepel a gyönyör munkásainak világáról: a kamerák rejtekéből már korántsem olyan izgató egy-egy akció, mint ahogy az  végtermékből, a jól megrendezett, profin megvágott filmből lejön. A színészek a valóságban keményen megdolgoznak a látszatért.

Hogy hogyan tartják magukat állandó „harckészültségben” a férfiak? A forgatási szünetekben, a leállások alatt amellett, hogy valami izgatóra gondolnak - egyesek a csinos lábakra, mások a formás domborulatokra gerjednek - kézzel is rásegítenek, esetleg partnerük is beszáll a „kényeztetésbe”.

Egy általánosan elterjedt tévhitet mindenképpen el szeretnénk oszlatni: az aktusok során egyik lányból a másikba vándoroló szexuális segédeszközöket a valóságban gondosan fertőtlenítik, mielőtt „bevetik”. (Más kérdés, hogy az óvintézkedés hatásos-e.) Ugyanezt a célt szolgálják a tisztítókendők, melyek jól jönnek, ha a forgatás helyszínén épp nincs folyóvíz a mosakodásra.

Nem az "akciójelenetek" (pornófilmes berkekben így nevezik a szexjeleneteket) a legnehezebbek a forgatáson, hanem a várakozás. Egy óra, míg elkészül a smink, utána irány a fodrász, majd a stylist. Ha csak a sokadik jelenetben van szerepem, akkor is egész nap készenlétben állok, előfordul, hogy reggeltől másnap hajnalig is elhúzódik az aznapi forgatás - meséli Kati. Amikor kamera elé kerül a színész/színésznő, a rendező megmondja, partnerével mit csináljon, milyen pózban. 

© Stiller Ákos

Felvétel közben figyelni kell a sminkre, kamerára, pózra, testtartásra - a behúzott has, ingerlően kidomborított far kemény munka eredménye - egyszóval mindenre, csak nem a gyönyörre.  Az is előfordul, hogy egy-egy játékszer (például üvegvibrátor) használata fájdalmat okoz, ám ilyenkor is folytatni kell a munkát, nem szabad arra koncentrálni, hogy kellemetlen, csíp, fáj, stb. „Olyan lányokkal szeretek együtt dolgozni, akik egy kicsit tényleg szeretik a nőket, mert velük könnyebb egy hullámhosszra kerülni. Ha már az elején elkapjuk a fonalat, az a legjobb” - nevet Kati.

Chlamydia, HPV

A Chlamydia a leggyakoribb szexuális úton is terjedő betegség, világszerte több százmillió fertőzött él. Cseppfertőzéssel bárki elkap-hatja: férfi, nő, akár kisgyermek is. Négy típusa van. A Chlamydia trachomatis váladékkal, testned-vekkel terjed.  Okozhat méhnyak- és méhnyálkahártya-gyulladást, petevezeték-gyulladást, hólyag-hurutot is.
A HPV (humán papilloma vírus), nemi úton terjed, csaknem minden második szexuálisan aktív nő fertőzött lehet. Ha nem szűrik ki időben, méhnyakrákot okozhat.

És hogy hová tűnnek a gátlások? „Nem a szemérmességen múlik, hogy valaki gátlásos-e a kamera előtt. Ha jók az első tapasztalataid - nekem jók voltak -, akkor feloldódik az összes gátlásod, még akkor sem jössz zavarba, ha extrém helyzetekben kell a legjobb formádat hoznod”. 

Ilyen volt, amikor Mexikóban, egy természetvédelmi területen Katiról, és három másik lányról erotikus képeket készítettek. Éppen az ottani piramisok tetején pózoltak, amikor körbevették őket a rendőrök. Elkobozták a fényképezőgépekből a filmet, ám tíz tekercs -  a lányok bugyijában lapulva - megmenekült, hála a fotós előrelátásának. Ebből aztán egy újságra való anyag összejött.

Néhány év múlva már valószínűleg nem dolgozom majd a szakmában - avat be terveibe a 28 éves lány. „Tavaly diplomáztam humánerőforrás-menedzser szakon az egyik főiskolán. Folytatom a tanulást, és pár év múlva babát is szeretnék. És hogy a szexuális életemre milyen hatással volt a munkám? Alaposan megismertem a testemet, megtanultam jó pár technikát, kipróbáltam mindenféle kütyüt, szexuális téren kitágult a látásmódom.”

Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X