Sorozatunk harmadik részében lehull a lepel az autóbusz-vezetők fizetéséről, és az is kiderül, milyen esélyeik vannak a munkaerőpiacon, milyen elvárásoknak kell megfelelniük, ha ezen a területen akarnak érvényesülni. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.
Keresetek
2005-ben e foglalkozási körben átlagosan havi csaknem 160 ezer forintot, átszámítva átlagosan évi 7700 eurót kerestek (az összes foglalkozási ág átlaga 150 ezer forint, évi 7200 euró). Ezzel az autóbusz-vezetők itthon a kereseti felső középmezőnybe tartoznak a gépkezelők foglalkozás-főcsoporton belül, amely az Európai Unió statisztikáiban 2003-ban és 2004-ben évi 5500 euró körüli keresettel szerepel.
Mozgásban. Guruló munkahely. © bkv.hu |
A megyék közötti különbségek szerkezete eltér az összes hazai foglalkozási ág átlagától (aszerint 7 megyében átlagos volt a kereset, 12-ben átlag alatti, s csak a fővárosban átlag fölötti). Az autóbusz-vezetők 12 megyében átlagosan, 7-ben átlag alatt kerestek, és csak a fővárosban átlag fölött.
A fővárosi autóbusz-vezetők havi keresete átlagosan 40 ezer forinttal múlta felül az országos átlagot, ami 160 ezer forint. Több mint 10 ezer forinttal maradt az országos átlag alatt Csongrád megye, s a megyék közül a legrosszabb az átlagkereset Pest megyében, ahol alig valamivel 80 ezer forint fölött alakult.
A nők e munkakörben többet keresnek a férfiaknál, 2005-ben közel 20 ezer forinttal, a korosztályi különbségek a kevéssé releváns adatok miatt nem állapíthatók meg.
Munkaerőpiac
Az e foglalkozási körbe tartozók 2005-ben csaknem teljes létszámukban alkalmazottak voltak. A foglalkoztatottaknak átlagosan 2 százaléka nő, ezen belül a 35 év alattiak korcsoportjában nincs nő.
| A szakmakör |
| Idetartozó foglalkozások: autóbusz-vezető, mikrobuszvezető. Kapcsolódó foglalkozások: személy-gépkocsi-vezető, tehergépkocsi-vezető, trolibuszvezető. |
Autóbusz-vezetőket a munkáltatók a többi foglalkozási ág átlagánál kisebb arányban keresnek a munkaügyi hivatalokon keresztül, 2006 tavaszán például csak 70 körüli üres álláshelyet kínáltak fel.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

