Mi vár arra, aki a börtönből szabadult?

Rács mögött töltött évek, bizonytalan jövő: egy világ, ahol még az alantas munka sem nagy ár egy szál cigarettáért. A fiatalkorú bűnözők kilátásai elrettentőek, ám az elkövetők száma évről-évre nő. Késelő kiskamasz, apagyilkos serdülő lány, erőszakoskodó gimnazista. A börtön a kezdet vagy a vég? Ki ad munkát a rovott múltú fiataloknak, milyen esélyük van egy új életre? A rács két oldalán.

„Rablások, sikkasztás, kábítószerhasználat: több ügyem volt. Elvittem a balhét, nem is tehettem mást, meg aztán éreztem, így helyes. Soha nem bántottam senkit fizikailag, mai szemmel nézve piti ügyeim voltak. Amikor elkaptak és bevittek, 23 éves voltam” – meséli Attila, aki összesen négy év egy hónapot kapott. Büntetését végül két év tíz hónapra csökkentették, amit le is töltött. Két éve szabadult.

Börtönlét. Fapados komfort © Müller Judit

„Optimális esetben négy évig követjük egy-egy fiatal életútját, nagyítéletesekkel (akiket legalább öt év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek - a szerk.) a szabadulás előtt két évvel vesszük fel a kapcsolatot. Értelmezésünk szerint az utógondozás nem akkor kezdődik, amikor kilépnek a börtönből” – vázolja a helyzetet Mészáros Mercedes, az 1997 óta működő Váltó-sáv Alapítvány vezetője. „A börtönből szabadult fiatalok társadalmi beilleszkedéséhez a tanulás a legfontosabb eszköz. Minél magasabb végzettséget szerez az ex-kriminális életvitelű fiatal, annál kisebb az esély rá, hogy visszaesik” – ismerteti a jelenleg tíz munkatársat foglalkoztató szervezet filozófiáját az alapítvány megálmodója és létrehozója. A segítő kezet azonban csak azok tudják megragadni, akik elszántak. „Az elítéltek számára két út adott: vagy eldöntik, hogy normálisan akarnak élni, amint elhagyják a börtönt, vagy azt hiszik, hogy okosabbak és valahogy majd csak lesz” – mondja Mészáros Mercedes, hozzátéve, hogy fiatalkorúak esetében a helyzet sokkal bonyolultabb.

„Rajtam látszott, hogy nagyon akarok. Sokáig elhagytam magam, aztán egyszer csak ráébredtem, tanulni, dolgozni szeretnék. Mielőtt bekerültem a börtönbe, egyiket sem csináltam, ezért az elején nagyon kemény volt” – mesél a bezárva töltött évekről Attila. Neki először a drogról, majd a cigarettáról kellett leszoknia. Amikor fölmerül a kérdés, mi változtatta meg a gondolkodását, egy pillanatig töpreng, majd a megfelelő szavakat keresgélve kiböki: az állampusztai intézetbe kerülve döntött úgy, „felépíti magát”. „Úgy gondoltam, ennél jobban már nem lehetek elszigetelve, bezárva. A folyamatban lévő ügyeim miatt külső munkahelyen nem dolgozhattam, hiába akartam. Teljesen magamra maradtam. Se család, se barátok” – meséli, majd zavart mosollyal hozzáteszi, olyan családból származik, ahol a kriminális életvitel „hagyomány”.

„Mindig is két világ között vergődtem, a cigányok és nem cigányok között, igazából nem fogadott el egyik oldal sem” – a roma származását nem szégyellő fiatalember máig érzi ennek hatását. „Csak a magamba és az Istenbe vetett hit segített – egy idő után bent ez a kettő összekeveredett. Állampusztán, a fogdában kértem, jöjjön be egy pap, és hozzon egy Bibliát. Be is jött, majd azt mondta: viszlát, most nem érek rá. De az a lényeg, hogy a Biblia ott maradt” – meséli Attila. Ettől kezdve adott volt az út, új életet akart kezdeni –mondja. Amint lehetett, dolgozni kezdett egy üvegipari és egy fűrészüzemben takarítóként, átlagosan havi 5-6 ezer forintért. Közben felkészült a szabadulásra. Segítséggel.