Éveken át a jogszabályban előírtnál kisebb fizetéssel vett fel új munkatársakat az Állami Számvevőszék, az így keletkező megtakarítást pedig szétosztotta a tapasztaltabbak között – tudta meg a HVG.
A munkaügyi felügyeletet, sőt a bíróságot is megjárta az Állami Számvevőszék egyik munkatársa, hogy önkontrollra késztesse azt az intézményt, amely éppen a költségvetési szervezetek pénzügyi-gazdasági ellenőrzésének legfőbb letéteményese. Mert, mint bebizonyosodott, az ÁSZ éveken át a törvényben megszabott köztisztviselői illetményalap mindössze négyötödét kitevő indulófizetéssel vett fel új dolgozókat, mondván: keresetük később – a munkájuk minőségétől függően – növekedhet. Amikor pedig e jogsértésről egyikük közérdekű bejelentést írt az ÁSZ elnökének, Kovács Árpád a felszólamlást azzal hárította el, hogy a munkavállalónak tudomása volt arról, milyen bérezési feltétellel alkalmazták, és „azt önként elfogadta”.
A teljes szöveg a csütörtöki HVG-ben olvasható.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#6)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#6)


Hát igen akinek szines a széke az már bármit megtehet ebben az országban az egyszerü ember meg dögöljön éhen!!!!!!!!!!<br>