szerző:
MTI

Megkezdődött a német CS Electronik felszámolása Sárisápon, az augusztus óta fizetés nélkül maradt 61 dolgozót a bérgarancia alapból kártalanítják, majd elbocsátják - mondta el a felszámoló jogi képviselője.

A dolgozók bére nincs veszélyben, azonban a további követelések megtérülésének csekélyebb az esélye, mert az üzem pénzügyi helyzete rossz és a német anyavállalat is  csődben van - mondta Bényi Tamás, a felszámoló jogi képviselője. A sárisápi vállalkozás ellen az E.On indított felszámolási eljárást, áramtartozás miatt.

Kollár Károly polgármester elmondta: utoljára augusztusban látták a faluban a cég ügyvezetőjét, azóta a vállalkozás áll. A gázt és a vizet lezárták, a villanyt kikapcsolták a szolgáltatók, a munkások fizetést nem kaptak. A társaság volt a Komárom-Esztergom megyei, 3000 fős település egyetlen nagyobb munkaadója, tizenhat évig gyártott nyomtatott áramköröket és hőelvezető táblákat a 17 ezer négyzetméternyi területen működő üzemben. 

A gyárban március elsejétől fokozatosan csökkent a munkaidő, a dolgozók három-három hónapra írtak alá erről szerződést, majd augusztus 12-től leállt az üzem. A 10-12 százalékos munkanélküliséggel sújtott térségben jelentős veszteség újabb munkahelyek megszűnése, a község pedig a helyi iparűzési adó 22 százalékától, mintegy hárommillió forinttól esett el - tette hozzá Sárisáp polgármestere.

MTI Karrier

Vészesen leszakadtak a bérek Somogyban

Az országos átlagtól vészesen leszakadtak a somogyi bérek; az átlagkereset havi 152 ezer forint, s a megye ezzel a fizetési lista végén található, hajszálnyira az utolsó helyezettől - írta szerdai számában a Somogyi Hírlap.

MTI Karrier

Sztrájkolnak a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában

Szerdán reggel ismét sztrájk kezdődött a Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában, mert a dolgozók többszöri ígéret ellenére sem kapták meg a múlt évről elmaradt fizetéseiket - közölte az MTI-vel szerdán Kengyel Gábor, a gyár szakszervezeti bizottságának a vezetője.