Két kanadai középiskolai tanárnak veszélyben az állása és talán a karrierje is, miután diákjaik szeme láttára erotikusnak mondott táncban vettek részt munkaadóik szerint. Az eseményről videó felvétel is készült.
Az egyik diák rögzítette mobiltelefonjával azt a táncot, amelynek következtében két kanadai középiskolai tanárt felfüggesztettek a winnipegi Churchill High Schoolban. Az esemény, amelyen a viccesnek szánt táncot előadták, még a múlt héten történt, az iskola képviselői azonban csak most szereztek tudomást a problémáról.
"A fickó a női tanár ölében táncolt. Mocskos volt. Odatette az arcát az ágyékához. A nő nevetett és úgy nézett ki, mintha élvezné" - nyilatkozott egy 12-es diák a Sun nevű lapnak a tornatanár és a matematika tanár produkciójáról.
"Teljességgel elfogadhatatlannak" minősítette a winnipegi iskolaszék képviselője, Mike Babinsky a tanárok viselkedését és elmondta, mindkét pedagógust felfüggesztették, amíg kivizsgálják az esetet, bár közben azért kapnak fizetést.
Az eseményen készült videó tanúsága szerint a diákok nagy része nem érezte sértőnek tanáraik táncát, legalábbis a hangok inkább biztatónak és elragadtatottnak tűnnek a háttérben.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#5)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#5)
A távozó parlamenti képviselők hat havi juttatást kapnak »
Mennyi szabadság jár az új Mt. szerint? »
Kétnapos sztrájk lesz Görögországban »
Nem tetszenek az otthon ragadt fiatalok az olasz kormánynak »



Vajon ki, mire és hogy nevelte fel azt a diákot? Ez erotikus? Mocskos? Remek emberke lesz, ha felnő :)