Kínában 13 százalékkal emelkedik évente a minimálbér 2015-ig - közölte az ázsiai ország vezetése a mai kormányülés után.
A következő öt évre szóló kormányzati tervekben szerepel még mintegy 45 millió új munkahely megteremtése, valamint a kis-és közepes vállalatok intenzívebb támogatása.
Peking a 2008-as válság idején befagyasztotta a béreket, de a minimálbéreket sok régióban emelték a tiltakozó megmozdulások miatt.
A központi vezetés a KKV-ket a hitelfelvételi lehetőségek bővítésével, adókedvezményekkel, illetve az önálló vállalkozásba kezdő munkanélkülieket egy külön erre a célra létrehozott központi alapból tervezi támogatni.
A külföldi országok keresletének megcsappanása, a gazdasági válság miatt több tízmillióan veszítették el állásukat Kínában főként a feldolgozó iparban, illetve más, exportorientált ágazatokban.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

